Nagyon méltánytalannak tartom, amit a Janics-ügy kapcsán sportvezetőink előadnak. Borkai őstapló viselkedése feltette a pontot az i-re, nálam ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami után kötelezőnek érzem kifejezni támogatásomat Natasa, mint ember iránt, akivel szerintem indokolatlanul mostohán bánnak. Nem elég, hogy meghurcoljuk szegény csajt, aki láthatóan szomorúan búcsúzik Magyarországtól, megtagadjuk a sportengedélyét és némi bánatpénz fejében engedjük csak őt útjára, most még Borkai nyilvánosan meg is alázza szerencsétlent. A hazai pártfogóit körbeturnézó Janiccsal a titkárnőjén keresztül közli, hogy nincs vele semmi megbeszélnivalója és erre hivatkozva lemondja a találkozót. Hát ez a mutatvány kéremszépen vérgyász, überciki, nem lehet kifogyni a jelzőkből. Ilyen gyerekes "bosszú", ilyen otromba rátartiság még barátok közt is szánalmas és egy olimpiai bajnokhoz, sportemberhez, úriemberhez nem méltó, továbbá felettébb férfiatlan is. Csak gratulálni tudunk. Eddig tiszteltem Borkait, de most nagyot esett a szememben.

Az az ostoba hiszti pedig, ami az egész ügyet körbejárja, tipikus magyar tragikomédia, annak minden klasszikus hozzávalójával. Egyrészt itt van egy fél lábbal már Szerbiában lévő, távozó bajnok, a sportág egyik - bátran mondhatjuk - emblematikus figurája, aki sok év után végre vissza akar térni a hazájába, hogy ott fejezze be a karrierjét. Aztán adott még egy bolgár származású férj, aki szintén a jó szerbeknél kap állást, ezért a felesége elszegődik mellé. Továbbá akad még egy konok szövetségi elnök, és most már egy sértődött MOB-elnök is. Végül van egy magyar menedzser, aki az ügyben talán egyedüli módon józan hangot tud megütni a nyilatkozataival és aki próbálja csitítani az indulatokat, de sajnos bármennyire is mindent tőle telhetőt megtesz, nem elég, ha lehúgyozza lángoló házat, mert oda bizony tűzoltókocsi kell, abból is legalább kettő.

De miért nyújtsuk meg feleslegesen ezt az amúgy sem túl szívderítő eljárást? Miért kell óvadékot, váltságdíjat követelni? Miért nem tudjuk elengedni őt csak úgy schimán? Sokat adtunk neki, ez így van, de ő is sokat adott vissza nekünk, és ez a sok legtöbbször aranyakban volt csak mérhető. Legyünk inkább hálásak, hogy a mi zászlónk alatt evezett, hogy a magyarok dicsőségére halmozta az első helyeket. Had menjen haza, az övéihez. Miért tagadnánk ezt meg tőle? Ráadásul láthatóan már túl van a pályafutása csúcsán, szinte csak levezetni megy haza, hogy új impulzusok érjék, akkor meg miért gördítünk elé újabb akadályokat? Miért kell őt keresztre feszítenünk? Miért van benne ennyire a magyar néplélekben, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is?! Kiábrándító, hogy választott vezetőink is ennyire egyszerűek.

Persze tudom, hogy van más is a háttérben és hogy a média egy része meghurcolt áldozatnak, a másik pedig alávaló árulónak állítja be Janicsot. Valóban nem esett túl jól nekünk, hogy ennyi szép együtt töltött év után faképnél hagy minket és csábító ígéretek hallatán visszatér Szerbiába (sokan cáfolják ugyanis, hogy a férje tényleg állást kapott volna ott). Egyesek talán azt is érezhetik, hogy kígyót melengettünk a keblünkön, hogy hátba szúrt minket. Ez utóbbi azonban erős túlzás. Még ha valóban is csak a pénz mámorító szaga után menne Janics, akkor is kutya kötelességünk őt elengedni. Az úriemberek ugyanis így tesznek. Mert minden más megoldás nem elegáns, és csak feleslegesen szítja a hangulatot.

A kajakbarátoknak üzenem, nem kell keseregni, a magyar mezőny így is épp eléggé acélos, női szakaszunk jelen pillanatban a világ legjobbja. Annyira, hogy egyesek már külföldre igazolnak, hogy egyáltalán kijussanak az olimpiára. Natasától pedig ezúton a magyar szurkolók nevében elnézést kérek eme tortúra miatt és köszönök mindent, amit adott nekünk, további pályafutásához pedig sok sikert kívánok!