!!!SPOILERVESZÉLY!!!

Megmondom őszintén, a Hobbit-trilógia második része jobban tetszett, mint az első. Mozgalmasabb, sűrűbb és változatosabb volt, hála Istennek. Viszont nem sikerült kijavítani az első rész hibáit, nem tudtak túllépni a gyengeségeken - persze, hogy nem, hiszen úgy tűnik, az egész trilógia koncepciójáról van szó -, gyakorlatilag ugyanazok a dolgok idegesítenek a második epizódban, mint az Unexpected Journey címezetű első részben. Pedig reménykedtem, hogy az első rész borzalmai után végre méltó módon hajtanak fejet a Gyűrűk Ura előtt és végre valahára beindul a sztori - de nem, sajnos ugyanúgy végig kell kínlódni a részt, mert én legalábbis nem tudtam felhőtlenül belefeledkezni a sztoriba, nem tudtam maradéktalanul élvezni a látványt, mert folyamatosan jöttek az újabb és újabb irritáló dramaturgiai és egyéb gikszerek, amiktől a falat kapartam volna legszívesebben, a készítők helyében meg elbújtam volna szégyenemben a vetítőgép mögé. Az a vicces, hogy ehhez nem kreatív munkára lett volna szükség, hanem bátorságra a vágógép mellett: ez a ritka alkalmak egyike, amikor nem hiányzott valami a filmből, nem hozzá kellett volna toldani valamit, hanem egyszerűen a rendezőnek csak el kellett volna engedni a megalomán álmait, pár szálat kidobni a /dev/null-ba, és máris sokkal jobb film lett volna a Hobbit: Smaug pusztasága film. Két 3 órás rész bőven elég lett volna egyébként, de hát rengeteg pénzt le lehet akasztani a rajongóktól, el lehet adni Gyűrűk Ura light-ként, felvizezve, 48 képkockával, 3D-vel és rengeteg digitális effekttel...

Kezdjük azzal, hogy mi a legnagyobb baj ezzel a trilógiával. A Gyűrűk Ura egy epikus mű, amelynek cselekménye szinte egész Középföldét felöleli, és amelyet Peter Jackson bevallottan úgy próbált megcsinálni, mintha ez a világ tényleg létezne, és egyfajta történelmi tablót ad a megtörtént eseményekről, végső soron tehát próbál - az adott keretek között - hiteles maradni. Nah, ehhez képest a Hobbitot már a megszületésekor is csak egy elnagyolt, humoros gyermekmesének  szánták, amelyben a mágus, a törpök és Bilbo elindulnak a Magányos Hegyhez, de nem ám azért, hogy visszafoglalják a hazájukat, semmilyen erkölcsileg indokolható okuk nincs a kalandra, csupán merő becsvágyból ki akarják fosztani a sárkány kincseskamráját. Persze totál bénák, végül vissza is fordulnak, ám mások kikaparják nekik a gesztenyét... Nos, természetesen ebből nehéz lett volna filmet forgatni, főleg úgy, hogy PJ koncepciója szerint ha már úgy alakult, hogy trilógia, akkor próbáljuk a Gyűrűk Ura előzménytrilógiájaként találni, valami hasonlóan epikus ívre felfűzve a sztorit. (Ez az előzményesdi Lucasnak is majdnem bejött, ugye? Sikeresen lerombolta a saját nimbuszát, Peter Jackson is jó úton halad efelé...) Pedig lehetett volna akár egy egyszerű mese is a dologból és akkor hűek lettünk volna a könyvhöz, abból szerintem egy egész jó film is kisülhetett volna. Viszont ha már így vagyunk, sebaj, még mindig ki lehet hozni ebből akármit, csak jól meg kéne írni a forgatókönyvet, kidolgozni a dramaturgiát, jellemeket, stb. Peter Jacksonék tehát fogták a Hobbitot és szépen kiegészítették úgy, hogy az hozzáilleszthető legyen a Gyűrűk Ura történéseihez, valamint némi komolyságot csempésztek bele, amitől aztán az egész végtelenül komolytalan lett. A rendező ugyanis elvárná, hogy essünk hasra attól, hogy a puszta kizsákmányolás helyett a nemes cél a törpök otthonának visszafoglalása a gonosz sárkánytól. Nem a morális indokokkal van a baj, azt még bekajálnám, de azt már nem veszi be a gyomrom, hogy ez a vezérmotívum úgy van eladva, mint a Gyűrűk Urában az Egy Gyűrű megsemmisítése. A két küldetés egy lapon sem említhető, egymáshoz nem mérhető, nagyságrendekkel különbözik a relevanciájuk. A Gyűrűk Urában a világ megmentése a tét, a Hobbitban pedig pár bátor, ám annál szerencsétlenebb törp esetlen honfoglalási próbálkozásáról van szó... Én úgy érzem, nem lett a súlyán kezelve ez az egész quest.

Persze a kapcsolódási pontot a két trilógia között leginkább a Gonosz megjelenése jelenti. Felsejlik Szauron fenyegető árnya, a második részben már konkrétan is láthatjuk az alakját, Peter Jackson ugyanis a Gandalffal való találkozáskor a néző szájába rágja, hogy Dol Goldur-t Szauron szállta meg, értem? Mintha nem lenne elég és egyben sokkal parásabb érzés, hogy sejtjük, ő áll a rothadás mögött... Aztán van ugye a nagyfőnök kedvenc fejvadász kutyája, az Azog nevű ork, akit szívesen látnánk már kardélre hányva, de persze amikor lehetőség lett volna rá, az alfahímnek kikiáltott Thorin képtelen volt leszámolni vele - habár hozzá kell tenni, nem volt túl igazságos a párbaj, nem voltak egyenlőek a játékfeltételek. Gandalf speckó küldetése tehát a sárkány legyakása mellett az is, hogy bizonyosságot nyerjen afelől, Szauron újra erőre kapott és csak arra vár, hogy megfelelő pillanatban ismét lesújtson bosszújával Középföldére... Egyébként ezen kívül is sok a párhuzam a Gyűrűk Urával: ez is egy lineáris történetvezetésű kaland, amely végigvezet Középföldén, csak most más úton megyünk máshova, de gyakorlatilag a Magányos Hegy megfeleltethető a Végzet Hegyének, Thorin Aragornnak, Bilbó Frodónak, stb. Újra feltűnnek a sasok, Gandalf ismét eltűnik egy mellékküldetés erejéig, ismét fogságba kerül... Rengeteg az analógia, talán nem véletlenül...

Most ebben a posztban koncentráljunk a második részre, pedig sajnos hosszasan tudnám tárgyalni az első epizód faszságait is. Ebben a részben szerencsére kevesebb hiátus kitöltő akciójelenet és CGI-orgia volt, de azért akadt itt is bőven. Aki nem tudná, annak elárulom, hogy Peter Jackson kedvelt trükkje, hogy ha nincs mit elmondani sztoriban, akkor hívja a koreográfusokat és csinálnak valami ütős akciójelenetet, mert azzal megy az idő és egyébként is, nem kell rajt gondolkodni, kajálja a néző. Én értem amúgy, hogy sok mindent be akar mutatni Középföldéből (mint Gyűrűk Ura fan én ennek örülök is, tényleg), de sokkal jobban jártunk volna, ha kihasználta volna a rendelkezésre álló időt és mondjuk karaktereket épít. A karakterek jelleme ugyanis néhány kivételtől eltekintve szinte csapnivalóan gyenge, a törpöké pedig kifejezetten semmilyen, olyan, mintha nem is lennének. Persze nem egyszerű tucatnyi, hasonlóan kinéző törpöt megjegyeztetni a nézővel, a vizuálisan könnyen észrevehető különbségeken túl (aminek megalkotása gondolom nem volt egyszerű) nem is igazán próbálkoztak megfelelni ennek a kihívásnak és inkább hagyták a picsába az egészet. Nem baj, ott van Thorin, legalább őt ki lehetett volna domborítani, de nem... Thorin lenne ugye a Hobbit trilógia Aragorn-ja, a trónjáról letaszított, jobb sorsra érdemes nemes harcos, akinek van némi súlyos családi öröksége, rajta pedig hatalmas nyomás, és a külső ellenségek, valamint a saját démonai felett ugyanúgy győzedelmeskednie kell, különben sosem állíthatja vissza a világ rendjét... Thorin karaktere azonban inkább irritáló, mintsem tiszteletre méltó. Aragornról még csutakosan, izzadtan is elhittem, hogy egy dúnadán királyfajzat, de Thorinból valahogy hiányzik ez az elegancia. A karizmája nem mérhető Aragornéhoz: egyáltalán nem bölcs, nem taktikus, messze nem olyan remek harcos (még ha egyszer be is jött neki az élet egy tölgyfadarabbal), és Aragornnal ellentétben kifejezetten önző. Nem lelek benne túl sok nemeset, sőt, sokszor kifejezetten idegesít, mennyire paraszt a fickó. Pedig ha valakinek a jellemét lehetett volna árnyalni, az ő, habár szerintem a harmadik rész pont arról fog szólni, hogyan küzd meg a belső ellenségeivel és hogyan lép túl a családja örökségén... 

Bilbó talán az egyetlen szerethető figura a filmben, vele tud leginkább azonosulni a néző. Az ő szempontjából látjuk a dolgokat, bár számomra nem túl hiteles, ami történik vele. Túl hamar és túl magától értetődően válik kipróbált harcossá, szerintem ez egyáltalán nem menne ilyen egyszerűen, sőt. A Gyűrűk Ura kifejezetten gyengének és szerencsétlennek ábrázolta a hobbitokat, itt viszont Bilbó ereje néha el van túlozva, úgy látom. Mindenesetre kompenzálásként akad pár dolog, ami előnyére válik a filmnek, révén Bilbó karakterének legalább valami minimális mélységet ad egyrészt az, hogy megtalálta a Gyűrűt, másrészt, hogy folyamatosan, újra meg újra bizonyítania kell bátorságát és rátermettségét. A második rész egyik legjobb jelenete, amikor a sárkánnyal beszél, habár nagyon el lett nyújtva és ott szintén nem tűnik nekem túl hitelesnek Bilbó szövege. Túl hanyag módon hazudik Smaug-nak, viszont az kiválóan átérezhető a vászonról, hogy milyen lehet ilyen szorult helyzetben is az Arken-kőre koncentrálni... Egy jó lélektani betekintést ad önmagadba, hogy elképzelheted, te mit csinálnál ott: én összefostam volna magam ott helyben, az biztos.

A filmben feltűnik Legolas, aki ismét egy összekötő kapocs lesz a két trilógia között. A kis brigádunk útja átvezet a Bakacsinerdőn, ami tulajdonképpen az erdőtündék birodalma, Thranduil királysága. Legolas karakterét ugye nem kell különösebben kibontani, ösmerjük, mint a rossz pénzt, viszont Jackson behozott egy új szereplőt is, a heves lelkületű tünde csajt, Taurielt. Az őt alakító Evangeline Lily-nél tökéletesebb színésznőt nem is találhattak  volna erre a szerepre, ezt a csajt az Isten is tündének teremtette, ha nem ragasztanak rá hegyes füleket, akkor is elhiszem róla, hogy ő bizony nem ebből a világból való. Remek választás volt. Az viszont már kevésbé, hogy Peter Jackson nem tudta megállni, hogy ne vigyen egy romantikus szálat bele a történetbe, ami természetesen okádnivalóan pocsék módon sikerült és - ami még idegesítőbb - egyáltalán nem hihető. Az egyik törpe csávó - jellemző karakterének kidolgozottságára, hogy a nevére sem emlékszem - két jól irányzott félmondattal befűzi a csajt? Na ne már... Nagyon erőltetett az a jelenet, amikor a cellánál beszélgetnek, csak a bájos Tauriel miatt voltam képes végigszenvedni... Persze értem ám, honnan fúj a büdös, valahogy el kellett érni, hogy legyen motivációja a csajnak a törpök után menni, és természetesen mi más lehetett volna mindez, mint a bimbózó románc az egyik zsokéval... Vajon megunta a sok daliás tündét és újra előjött a törpfétise? Ki tudja... Mindenesetre cukik ám, persze, hogy azok, de attól én még ezt nem hiszem el. Ha meg mindenképpen mutogatni akartuk a csajt, akkor szerintem azt kellett volna kihangsúlyozni, hogy neki nem tetszik a rendszer, nem tetszik a Thranduil struccpolitikája, és ezért - már csak brahiból is - hőseink után ered. Legolas meg a csaj után, mert Legolas meg szerelmes a jányba, gyönyörű kis szerelmi háromszög rajzolódik ki kéremszépen... Én tuti úgy írtam volna meg a dramaturgiát, hogy Legolas szívesen megmártaná a cockot a csajban, de az apja nem engedi, hogy egy herceg egy egyszerű aljanéphez tartozó erdőtündével álljon össze... Ejh, de szép kasztrendszer, de szép feudális viszonyok... :) Ebből már ki lehetett volna hozni valami épkézláb szálat, de hát tényleg én magyarázzam el Jacksonéknak, hogyan kell filmet csinálni?

Aztán ott van Bárd. Tök jó a karakter, erre írnak neki olyan háttérsztorit, hogy nem kell hozzá vörösdiploma és kisakkozod, mi fog történni a harmadik részben. Anno valamelyik őse hibázott, nem találta el a sárkányt, és persze azóta is rajta maradt a stigma, és mit ad Isten, most rajta a sor, hogy kiküszöbölje a család becsületén esett csorbát... Hányszor játsszák még ezt el? Nekem mégis a kedvencem a filmben Smaug volt, én őszintén szurkoltam neki. Gyakja le ezt a sok szerencsétlent, nem érdemlik meg a nagy szajrét. Pénzéhes, zsidó, kapzsi törpök, akik egyszer elkúrták, most meg csak besétálnának és visszavennének mindent? Smaug megalkotása parádésra sikeredett, a hangja is igen autentikus, viszont néha nem érzem túl racionálisnak a viselkedését. Pl. amikor Bilbó ott áll előtte, hagyja elfutni, nem pusztítja el... Miért? Tényleg csak játszana velük, tényleg csak élvezi a társaságot? Nehezen tudom elhinni, hogy felbasszák álmából, idepofátlankodnak, kajakra lopni akarnak tőle (ugye az Arken-kő azért fontos amellett, hogy egyedi darab, mert ez egyesíthetné a törp nemzetségeket), és ezek után legyen velük finom és nőies?

Sok mindent leírtam, de ami legjobban bosszant, még csak most következik. Számomra a legidegesítőbb, hogy ebben a filmben SOHA SENKINEK NEM ESIK BÁNTÓDÁSA. (Na jó, Morgul-méreggel megkent nyilat lőnek Tauriel szerelmébe - még mindig nem néztem utána, hogy hívják -, de ezen kívül tényleg semmi.) Hőseink - bár szeretnivalóan lámák -, mindent megúsznak egy karcolás nélkül, a segítség mindig pont abban a pillanatban érkezik, amikor szarul áll a szénájuk. Ez totálisan életszerűtlenné teszi az egészet, még akkor is, ha tudom, hogy fantasy, és még azon belül is egy mese az egész. Ennyit minimálisan elvárnék egy filmtől, hogy merje már legalább kicsit kinyírni a hőseit, vagy valami, mert így az újabb és újabb csaták veszítenek izgalmi értékükből, egyszerűen nem tudom félteni Bilbóékat, ha tudom, hogy úgyis mindig megmenekülnek! A Gyűrűk Urában legalább volt valami dráma, mert ha nem is a főhősök, de legalább meghalt egy Boromir, egy Théoden, egy Haldír, egy Théodred, egy Denethor, egy Gandalf (na jó, ő csak félig), majdnem meghalt Faramir, Aragorn, Frodó... Néha merni kell belenyúlni a történetbe és el kell engednünk a főhőseink kezét. Ha Tolkien nem is írta meg, de mondjuk pár törpöt kivégezhetnénk... Vagy ha nem, akkor meg ne rakjunk bele ennyi harcjelenetet, mert már esküszöm szurkolok, hogy valamelyik hulljon el végre egy ork szekerce által... Persze akkor a 12 év alattiaknak nem lenne ideális szórakozás a Hobbit 2 megtekintése...

A látványra természetesen panasz nem lehet, a WETA megint parádésan dolgozott. A film képkockáinak legalább fele, minden második jelenet egy festmény, amit bármikor kiraknék a lakásom falára. Öröm nézni a gyönyörűen megkomponált tájakat, a Magányos Hegyet, a Tóvárost, stb. A harcjelenetek viszont szerintem túlzottan precízen koreografáltak, nálam az volt a csúcs, amikor Legolas a hordókban hánykolódó törpök fején ugrálva alázza le az orkokat... Egyszerűen komikus volt, nem komolyan vehető. Szügyig gázol a film a hasonló jelenetekben, amik - nem tehetek róla, de - engem kizökkentenek a film cselekményéből és mindig azt juttatják eszembe, hogy "igen néző, ezt a gagyit kapod a pénzedért". 

A Gyűrűk Ura, mint film, miért volt jó? Mert a készítése során Peter Jackson nagyjából hű volt Tolkienhez, márpedig Tolkien jól megírta a Gyűrűk Urát... Ennyit a titok! Abban a pillanatban, mikor PJ magára bízta a történet alakítását, amikor próbálta a saját szálaival kitölteni a cselekményben tátongó űrt, el lett baszva az egész... Mert hát ugye nehéz egy 300 oldalas könyvből 3x3 órát leforgatni, ehhez képest viszont tényleg el kell ismerni Peter Jacksonék munkáját, valahol megsüvegelendő teljesítmény az, hogy ebből a sztoriból képesek voltak egy trilógiát kikerekíteni úgy, hogy a szélesebb tömegek számára schimán eladható legyen... Le a kalappal Jacksonék előtt, nem kis dramaturgiai kihívás volt mindez, sikerrel vették az akadályt, szerintem ha nagyon nekidurálnák magukat, a Facebookos Tolkien rajongói oldal posztjaiból is tudnának 5 évadnyi sorozatot csinálni, ezek után... :) A hardcore Gyűrűk Ura-rajongók és a Tolkien-hívők valószínűleg csalódni fognak, de az egyszeri mozinézőt ez nem érdekli, ugyanaz a réteg, ami a Gyűrűk Urát 10 éve megnézte, most megnézi a Hobbitot is és neki nem fognak feltűnni a számomra oly' idegesítő momentumok.

A hobbitba kódolva volt, hogy csalódunk benne, de sokkal kevesebb lenne a panaszom, ha a stúdió pénzéhes fejesei nem próbálnának meg minden fillért kisajtolni a filmből. Ugyanis senkinek ne legyen kétsége, ennek a történetnek a lényege, hogy a New Line Cinema fejesei megrészegültek a pénztárgépek csilligelésétől és a befolyó dollármilliók szagától, és minél több lóvét ki akartak  sajtolni a franchise-ból. Peter Jackson a világ megteremtésében és a történet életre keltésében továbbra is zseniális és a legjobb ember a feladatra, de kíváncsi vagyok, mit tudott volna nélkülük csinálni A hobbittal.

Összességében azt tudom mondani, hogy minden negatívuma ellenére szerethető film A hobbit 2 és jómagam is jópárszor meg fogom még nézni, mert Tolkien világa egyszerűen nem ereszt, sosem elég belőle és nem tudom megunni. Viszont nagy kár ezért a filmért, mert kicsit több odafigyeléssel, az alkotói szabadság meghagyásával sokkal jobb is lehetett volna. Igazság szerint azt kell, hogy mondjam, a kincsen ülő sárkány a valóságban is létezik: a New Line Cinema vezetői ülnek rajta... Bilbóéknak tényleg el kéne kergetni őket...