Meglestem a Hetedik c. filmet. Mit ne mondjak, lehangoló egy alkotás. A film képi világa, cselekménye és úgy általában a hangulata, kisugárzása, mondanivalója (ha beszélhetünk ilyenről) egyaránt végtelenül nyomasztó és sötét. Ugyanakkor egy műremekről van szó, amelyet hihetetlen precizitással és zsenialitással komponált meg Andrew Kevin Walker forgatókönyvíró és David Fincher rendező. Be kell vallanom, kicsit csaltam, mielőtt ezt nekiálltam megírni, ugyanis elolvastam pár kritikát és még a Puzsér véleményét is meghallgattam, de tény, ami tény: egy remek filmről van szó. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy gyakorlatilag minden idők legjobb filmjei között említik: egy többrétegű, műfajteremtő thriller, egy erkölcsi dráma, tele súlyos morálfilozófiai kérdésekkel és felvetésekkel, nomeg alighanem egy kemény társadalomkritika is egyben. Engem  meggyőztek a véleményformálók, nem tudom és nem is akarom cáfolni, hogy ez a film ne lenne a filmművészet egyik remekműve és a valaha volt egyik legfontosabb mű, amit celluloidra álmodtak.

A cselekmény középpontjában egy gyilkosságsorozat áll, mely a hét főbűnnek állít emléket, sőt, mi több, mintegy megtorolja azokat. Komoly morális koncepció áll a gyilkos mögött: előre kitervelt, profi – és ha lehet ilyet mondani – kifejezetten kreatív módon likvidál embereket, szinte művészetté emeli a gyilkolást; mindegyik gyilkosság egy-egy műremek, egy performansz, egy színházi előadás. Vagy ahogy a filmben Summerset nyomozó megállapította: minden gyilkosság egy prédikáció, az áldozatok pedig megbűnhődnek bűneik végett. A kövér, hájas fickót addig eteti, hogy elég legyen belerúgnia egyet és szétpukkad (torkosság); az ügyvédet, aki bűnösöket ment fel és hoz ki a börtönből szabályszerűen kivégzi (fösvénység); az őrült gyilkost 1 éven keresztül kínozza, hogy a végkimerülésbe pusztuljon el (a jóra való restség); a prostit, aki a testét árulja, megerőszakoltatja egy férfival, akinek kést húz a pöcsére, hogy széjjelkaszabolja a lányt belülről (bujaság); a modellt, aki végtelenül hiú és a szépségéből él, megcsonkítja, levágja az orrát, majd választás elé helyezi, hogy felhívja a rendőrséget és kénytelen megcsúfítva leélni az életét vagy megmérgezi magát (kevélység), és a végén jön csak a főattrakció, az irigység és a harag… Mindezt pedig olyan körültekintően, alaposan, precízen hajtja végre, hogy az már-már lenyűgöző. Az utolsó akciója pedig tényleg azt sejteti, hogy nem csupán egy sorozatgyilkosról van szó, hanem egy rendezőről, aki nem akarja befejezetlenül hagyni a művét.

Érdekes a gyilkos alakja. Azt állítja magáról, hogy ő csak egy hétköznapi ember, teljesen hétköznapi nevet vesz fel (John Doe, angolszászoknál ez olyan, mint kb. nálunk a Kovács Pisti, vagy Gipsz Jakab, tehát az utolsó senki, aki akárki lehet), mégis egy őrült zseni. De vajon tényleg őrült? Vagy csak megszállott? Nem egyértelmű a dolog, a film végén olyan érveket sorakoztat fel maga mellett, olyan szöveget ad elő, ami alapján a nézőben kételyek merülnek fel. A csávó a nézőt komoly erkölcsi dilemma elé állítja. Nehéz megítélni a gyilkost. Ő azt mondja, neki ez a munkája, ő egy küldetést lát el, és egy magasabb jó érdekében (for the greater good, ugye) végzi a feladatát. Ki akkor végső soron az ő megbízója? Maga az ördög? Esetleg Isten? Kényszerképzetei voltak vagy hangokat hallott és isteni sugallatra tette ezeket a szörnyűségeket? Ezt nem tudjuk meg. De vajon felléphetünk-e az önkéntes igazságosztó és megtorló szerepében? Ez itt a lényeg, ez a példabeszéd (maga a film) egyik központi dilemmája. Hát ugye nyilván nem. De akkor mégis ki tisztítja meg a világot a gonosztevőktől? A korrupt rendőrök vagy a bűnözőkből élő ügyvédek? A közönyben fuldokló társadalom, ahol mindenki csak a saját dolgával foglalkozik és ügyet sem vet a másikra? (Igen, ez a legnagyobb bűn és nincs is benne a 7 között.) John Doe szerint ő az ellenszer, a szérum, ami elhozza az igazságot. Művét egy hatalmas felkiáltójelnek szánja, amire felfigyelnek az emberek és ami megváltoztathatja a világot. Mills nyomozó az autóban talán rátapint a fickó gyenge pontjára, amiből láthatjuk, hogy ő is csak ember. Nem tudjuk, hogy Doe tervének a része az, hogy indulatosan kezd beszélni és némileg felemeli a hangját, hogy dühösnek tűnjön és ezzel váljon kerekké a történet, vagy tényleg elragadják őt az érzelmei és úgy érzi, valakik semmibe veszik őt… (Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy ha valaki annyira odáig van magával, hogy mindenkit lenéz körülötte, akkor az már a kevélység ám kéremszépen…) Mert odaveti Millsnek, hogy ő kegyelmezett meg neki, csak az ő kegyének köszönhetően van életben és hogy ő most azért van ott, ahol, mert így akarta. Egyedül az lepte meg, hogy megtalálták a nyomozók a lakásán, de azt is csak azért tudták megtenni, mert a rendszer adta legális lehetőségeiken túlléptek és meg nem engedett eszközökkel jutottak el a gyilkosig. Persze ha akkor elkapják, akkor nincs miről beszélni, de nem sikerül elkapni. (Nomeg megúszhatta volna, ugyanis törvényen kívüli eszközökkel jutottak el odáig.) Ekkor azt üzeni nekik Doe, hogy tiszteli őket, de most kénytelen lesz megváltoztatni a tervét. Majd a végén, mikor önként feladja magát a rendőrségen, az ügyvédje kijelenti, hogy elmebetegnek nyilvánítassa magát, ha nem fogadják el, amit mond. Megmutatja hol van az utolsó két hulla… Persze ez is csak a show része, úgy játszik mindenkivel, mintha csak bábok lennének, ő meg a játékmesterként rángatja a szálakat. Ebből a játékból pedig nincs menekvés, nincs kiszállás, itt minden csak úgy történhet, ahogy ő kitalálta. Csak ő győzhet. Summers felvillant egy erkölcsi menekülőutat, amivel talán valahogy megmenthető lenne a sztori, de valljuk be, közülünk ki tett volna másként, mint Mills?

Na jó, elspoilerezem az egészet, aki erre nem kíváncsi, most hagyja abba az olvasást és görgessen lejjebb. A sztori legnagyobb fordulata az, hogy az utolsó két áldozat maga Doe és Mills. Doe az irigység bűnébe esik azzal, hogy elirigyli Mills és Tracy idilli életét, és megöli (konkrétan lefejezi) Tracyt. Mills pedig ennek okán nyilván a bosszúvágytól hajtva lelövi őt, ezzel a harag bűnét veszi magára. Egy darabig nyitva áll Mills előtt, hogy ne engedje teljessé válni Doe művét, de az ő helyében valószínűleg én is ezt tettem volna. Mi járhatott vajon a fejében? A tiétekben mi járna? Az enyémben az, hogy ez a beteg fasz megölte az életem értelmét, a társamat, a szerelmemet, ami után már sose lesz teljes az életem… Nem érdemelte ezt meg az a lány, könyörgött az életéért, hogy tudott ilyet tenni vele? Ő ártatlan volt… Aztán: itt vagyok előtte, revansot vehetek, lelőhetem, mint egy kutyát. Megtegyem, ne tegyem? Hagyjam, hogy ott rohadjon a börtönben? Vagy esetleg megússza és egy elmegyógyintézetben töltse a maradék életét? Nekem már úgyis mindegy, ráadásul életem végéig dühvel és gyűlölettel gondolok majd rá, mert tönkretett engem. Ráadásul cukkol, hergel, fel akar baszni, idegesítenek a fennhéjazó, fölényeskedő, gunyoroskodó szövegei, megérdemli a halált. Az ember fejét ilyenkor elönti az adrenalin, nem lehet józanul gondolkodni. Mills tétovázik egy kicsit, aztán dönt és meghozza a döntést: lő. Nem is egyet. Revansot vesz. Ezzel ő is bűnössé válik, tragédiája beteljesedik, sorsa megpecsételődik.

Milyen végtelenül sötét ez a film, nem igaz? A városban (aminek nincs neve) folyamatosan esik az eső, homály van, a napot nem látjuk sütni. A nap sugarait mindössze a film végén látjuk, mintha csak a remény csillanna meg, de sokkal inkább úgy tűnik, ez is csak a gúny része, hiszen pont a katarzisban válik teljessé a romlottság. Ez a film egy alászállás a pokolba, benne van kultúránk és civilizációnk minden bűne és gonoszsága. A gyilkos pedig maga az AntiKrisztus (ezt már csak én képzelem bele), aki magára veszi az emberiség összes bűnét, de nem megszabadít minket attól, nem feloldoz és megvált bennünket, hanem épp ellenkezőleg, mintegy vádiratként felolvassa előttünk és bélyegként ránk süti, ezzel lesz a komplett világunk a kárhozaté.

A filmben a rossznak csak egy ellenpontja van: Tracy, aki kedvességével és ártatlanságával egyedül áll szemben a sötétséggel. Még a törvény jó oldalán állók sem makulátlanok, ők sem feddhetetlenek: Mills agresszív és nagyképű, Summers múltjában is találunk csúnya dolgokat. Mills idealista és hős akar lenni, az igazság bajnoka, Summers viszont egy megkeseredett és kiégett zsaru, aki elvesztette a hitét ebben az egészben, megtörte ez a város és a város minden gonoszsága. Viszont meg is edzette, és roppant bölcs is lett az idők során. Sorsa viszont szomorú, egyedül él, céltalanul támolyog az életben. Akik előtt szép jövő állhatna, az Tracy és Mills, az ő otthonuk az egyetlen meghitt és nyugodt hely a városban, mert a szeretet tartja össze. Micsoda kiábrándító, és nem sok jót jelent, hogy Tracy meghal, Mills pedig bűnössé válik… Nincs semmi remény…

Számomra egy kérdés van csupán: mi volt Doe eredeti terve? Mit változtatott rajta? Mills képeit már lehetett látni a lakásán, szóval ő már alapból a terv része volt. De hogy talált rá? És Mills miért pont ebbe a városba kérte az áthelyezését? Ha már legalább 1 éve tervezte ezt az egészet, akkor az utolsó csiszolásokat az utolsó héten végezte el? Nem vágom…

Nos, én azt hiszem, ez egy nagyon jó film. Bár a két nyomozó hatalmas klisé: fiatal és öreg, fehér és néger, egymás teljes ellentétei, de mégis működik a párosuk. Puzsérék azt mondták, hogy gyakorlatilag ez a film annyira überelhetetlen, hogy ezek után nem is érdemes több sorozatgyilkosos thrillert csinálni, ezt nem lehet felülmúlni. Ráadásul ekkora csattanóval, ilyen morális adalékkal megfejelve… Van benne valami.