Magyarország - Szerbia 9:10. Kikaptunk tőlük megint. Ami nem csak azért tragédia, mert ez immár a tizedik alkalom az athéni olimpiai döntő óta, hanem mert most éppen a negyeddöntőben véreztünk el, ami azt jelenti, kimaradtunk a legjobb négyből. Tudjátok kik voltak ott a szerbek és a horvátok mellett? A csicska spanyolok meg az amerikaiak. Vicc.

Hát nem tudom, én bízom Kemény Dénesben és a srácokban, főleg, ha a nagy öregek még egy utolsó csatára visszatérnek. Annak ellenére, hogy a múltkori nagy pólós bejegyzésben leírtakat most is tartom, azt kell mondanom, hogy a faszom bele, de az olyan szerbeket, amelyek a csoportkörben kikapnak a spanyoloktól és ikszelnek az ausztrálokkal, azokat össze-vissza kell verni. Annyira jó lenne, ha Dejan Udovicsics most örülne utoljára, és a következő világversenyeken, de legfőképpen a londoni olimpián véget vetnénk a szerbfóbiánknak.

Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás... A szerbek meg élvezkedjenek a 2009-es római aranyon nyugodtan, amíg Kemény Dénes irányítja a magyar válogatottat, addig az olimpiát úgyis mi fogjuk megnyerni.