Az elmúlt időszak legfontosabb sporthírei:
Audi-ETO: Görbicz sérülése és Kovacsics kiállítása ellenére a Konkoly Csaba vezette Audi-ETO (elsősorban remek védekezésének és Pálinger fantasztikus védéseinek köszönhetően) két góllal győzött idegenben a Viborg ellen, a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén, így már csak egy lépésre van az oly régóta áhított trófeától. Konkoly Csaba (illetve Róth Kálmán) keze alatt egy remek csapat alakult ki, amely méltó a végső győzelemre. Ezek után szombati meccs eredménye nem a csoda-kategória, esetleg bravúr, nem... ez maga a valóság. Bár ezután a hektikus és az ETO számára egyáltalán nem tökéletes szezon után nem hittem volna, hogy a jányok eljutnak idáig, már csak az a kérdés, hogy a Győr megérett-e arra, hogy éljen a lehetőséggel és végre méltó helyre kerüljön a sporttörténelemben. Mitagadás, ráférne a magyar kézilabdára egy ilyen zajos siker.
Én már csak azért is örültem, hogy jól elpicsáztuk a Hypot, majd a Viborgot, mert előtte ez a két csapat nézte le leginkább a győri lányokat. Főleg a Viborg hordta fenn az orrát, hogy hát ők Hypo-Viborg döntőre számítanak, nem félnek a Győrtől, illetve 5-6 gólos sikerre számítanak a döntő első meccsén. Több tiszteletet, hölgyeim és uraim!
FTC: A Fradi végre feljutott az NB I.-be, a tulajdonosi háttér stabil, lassan épülhet az új stadion is, ráadásul Kevin McCabe az ország legjobb futballakadémiáját ígéri. Ez eddig szép és jó, én mégis baljós árnyakat látok. Amennyire örült mindenki az angol befektetőknek, legalább annyira gyanús McCabe-ék megjelenése. Sokszor foglalkoztak ezzel nálam sokkal kompetensebb emberek (a Magyar Nemzet hasábjain, vagy a Labdabiztos blogon sokat lehetett erről olvasni), de személy szerint én úgy érzem, hogy talán mégsem annyira idilli a jövőkép. Szerintem ugyanis egy Sheffield B-t akarnak csinálni az ennél jóval többre hivatott Fradiból. Egy olyan csapatot, aminek segítségével egyrészt McCabe-ék jóval könnyebben bejuthatnak a BL-be, mint mondjuk a szerencsétlenkedő Sheffield Uniteddel, másrészt az angol másodvonalba sem való játékosokat itt készítsék fel a Premiership csatáira. Na, mi ebből nem kérünk. Nem kell egy újabb MTK, ami szigorúan üzleti vállalkozásként működik. Persze, ha akarnak valamit az NB I-ben, illetve a BL-ben, akkor ahhoz keret is kell, de szerintem a jövőbe kéne fektetni. Azaz létrehozni egy jó akadémiát, felépíteni az utánpótlást, aztán évek múlva lehet egy olyan csapata Magyarországnak, aminek nemzetközileg is lehetnek esélyei. Tisztában vagyok vele, hogy amíg az NB I ilyen lesz, addig egy tehetség sem fog itt maradni, és csak ugródeszkának fogja használni a Fradi. Ez egy abszolút legitim álláspont, én megértem. Csak az a baj, hogy ez ördögi kör. Ha senki nem akar itt maradni, akkor csak a selejtek játszanak majd a bohócligában, és lassan azon találjuk magunkat, hogy a nemzeti pontversenyünk Ugandával lesz csak partiban. Remélem, nem a próféta beszél belőlem.
Jégkorong: Az A-csoportos világbajnokság kezdete óta figyelemmel kísértem a magyar válogatott meccseit a legjobbak között, és meg kell mondjam, nagy élményekkel lettem gazdagabb - annak ellenére, hogy a szabályokkal még most sem vagyok igazán tisztában, és néha csak kamilláztam, merre van a korong.
Ocskay Gábor személyével egyik alapemberünket vesztettük el, de a csapat nélküle is helytállt az elitben. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült bennmaradni, megérdemelték volna a fiúk, és megérdemelték volna a világbajnok szurkolóink is. (A szaksajtó ódákat zengett a magyar drukkerekről, fantasztikus hangulatot varázsoltak az arénákba, a meccsek után fél órával is énekeltek, doboltak, ünnepeltek, éltették a válogatottat.) Játszottunk két egészen szoros meccset a szlovákok és a fehéroroszok ellen, két közepeset a dánok és a németek ellen, és két egészen felejthetőt az osztrákok és a kanadaiak ellen. Kis szerencsével nemcsak a bent maradás lehetett volna meg, de a csoda, a világszám is összejöhetett volna, ami több minden bravúrnál: bekerülhettünk volna a középdöntőbe, ami már jutolomjáték lehetett volna a csehek meg mittudomén kik ellen. Pat Cortina és az egész csapat a mennybe mehetett volna. Nem sokon múlt.
Én mégis büszke vagyok a srácokra, öröm volt nézni őket, és 6 vereséggel ugyan, de egyáltalán nem lehajtott fejjel hagytuk ott az A csoportot. Ami viszont nagy kár, hogy a magyar jégkorong aranycsapata ezennel feloszlik, Cortina sem biztos, hogy folytatja, az öreg, kipróbált veterán harcosok visszalépnek és átadják a helyüket a tapasztalatlan, lusta, ugyanakkor tehetséges fiataloknak. Csak remélni tudom, hogy Cortinával, vagy nélküle, de egy újjáépített, fiatal csapat egyszer újra az A csoportban szerepeljen és ott ki is tudja harcolni a bent maradást. A most elköszönő generációnak pedig köszönjük meg, hogy idáig repítették a magyar hokit, és emlékezzünk úgy rájuk, mint egy új magyar sikersportág úttörőire, a 2008-as és 2009-es év szerethető hőseire, akik elérték életük legnagyobb sikerét Szapporóban, és ezt überelni is tudták. Már csak az hiányzott, hogy a tortáról lenyaljuk a krémet, és mindezt megkoronázva benn is ragadjunk a legjobbak között, de ez nem adatott meg. Még nem. De ami késik, nem múlik.
Erdei: Sorra olvasom az Index cikkeit Erdei Zsoltról, és nagyon bánt, ami körülötte történik. Világbajnokhoz méltatlan módon kezelik, nem számolnak vele, a klubja jóformán megalázza, a szakma semmibe veszi, a médiát és az embereket pedig hidegen hagyja, nem érdekli a szereplése (a magyarokat leszámítva persze). Hogy hol kezdődött Madár kálváriája, és mik voltak ennek az állomásai, azt nem az én tisztem leírni, de ami a lényeg: nagyon úgy néz ki, hogy Erdei Zsolt karrierjének lőttek. Hogy miért mondom ezt? Erdei 34 éves, és ugyan kiváló formában van, szerintem túl van pályafutása zenitjén. Nem játszik közönségszórakoztató bunyót, nem veri péppé az ellenfeleit, inkább szép nyugodtan felőrli őket, aztán ha úgy adódik, egy-két kiütés is belefér. A biztonságra játszik, és eddig ez bejött neki: mérlege a profik között 30-0-0. Veretlensége magáért beszél. Talán ezért is kockázatos másokkal összeereszteni, nem tudom. Viszont pont a stílusa miatt nem kap komolyabb ellenfeleket, ugyanis azok sok pénzt kérnek, Erdei nevével viszont jóformán semmit sem lehet eladni Magyarországon kívül.
A dolgok jelenleg úgy állnak, hogy nem boxolhat Magyarországon augusztusban, helyette szeptemberben kap egy újabb noname riválist. A Garay elleni címegyesítés nem jött össze, ehelyett harmadannyi pénzt ajánlanak neki, de ő nem tartaná jó ötletnek felmondani a szerződést.
Mi lehet a megoldás? Rizikózni kell, fel kell vállalni a nyílt sisakos küzdelmet, szanaszéjjel kell verni az ellenfelet, végigpofozni a városon. Kockázatos, persze. Oda lehet a veretlenség, és akkor még nagyobb a bukás. De ha bejön a dolog, akkor még van esély kiállni a legnagyobbak ellen. Már ha addig nem altatják el Erdeit a gyengébb ellenfelek.
