Nem akartam írni erről a filmről, tényleg. De kénytelen vagyok szerényen, ám annál határozottabban delarálni az Internet népének, hogy a közvélekedéssel ellentétben az Interstellar nem az új Űrodüsszeia, még csak a gyenge remake-je sem lehetne! Nagyon messze áll tőle, egy lapon sem lehet említeni a kettőt. Fájdalmas látni, hogy mennyire elalélt ettől a filmtől a pórnép, de nem lehet őket megvetni érte, mert Nolan új sci-fi-je valóban kiemelkedik a hollywoodi mezőnyből - de csak a sok shit-hez képest tűnik RELATÍVE erősnek. Ebben a relációban valóban az év egyik legjobb filmje, de most ettől dobjunk egy hátast? Jól barométerezi a hangulatot az imdb 9.2-es indexe, ami finoman szólva is túlzás, legalább 2 pontot le kéne vonni... De hát ugye ha tetszett egy film, mindenki rögtön rányom egy 10-est, hiszen a szimpátia mértéke csak szélsőséges lehet, vagy 10-es, vagy 1-es...

Sajnos a mai közönség gagyi akcióorgiákon és hitvány komédiákon szocializálódott, nem csoda, hogy egy jól összerakott, de az amcsi filmgyártás minden kliséjét és rossz hagyományát magán viselő filmért lelkesednek az emberek. Ez a film ugyanis nem csak szórakoztat, hanem próbál szólni valamiről, és ez meglepő inger lehet a nézőknek.  Számomra érthetetlen, és nagyon erősöllöm, hogy filmesztéták, kritikusok, szakértők, és úgy általában a fél világ elélvez a Csillagok között-től. Aki nem akar tovább olvasni, nagyon röviden következzék az én szikár értékelésem: érdekes film (de nem jó!), pár erős jelenettel és néhány tanulsággal. Na meg a látvány sem utolsó.

Kezdjük Chris Nolan elsiratásával, ugyanis szomorúan tapasztalom, hogy a direktor flörtje Hollywooddal végre révbe ért... Ezzel a filmmel végképp a mainstream részévé vált a 2000-es évek korábban innovatív művészetéről híres rendezőfejedeleme - minden jóízlésű kultúrember legnagyobb bánatára. Már a Batman-triológia sem tartozott a Nolan-életmű legsikerültebb darabjai közé, ott már megérintette Hollywood szele a fiút, bár hozzá kell tennem, a képregény-adaptációk közül - talán a fergeteges színészparádé miatt - messze a Nolan-féle Batman tetszett nekem a legjobban. Az Inception-t sokan az új Mátrixként harangozták be, ettől a várakozástól azért elmaradt, és ha nem is lett akkora kultfilm, mint méltán szeretett elődje, de az eredeti koncepciójával és a csavaros sztorijával kedves emlékeket ébreszt bennem. Az Interstellartól sokat vártam, végre egy klasszikus sci-fi érkezik a sok agyatlan CGI-szemét mellé,  de már az indokolatlanul szentimentális és két hektoliter nyáltól csöpögő trailert megnézve nagyot kellett csalódnom, így komoly prekoncepciókkal ültem be a moziba. Azt gondoltam, a nyáltenger lesz a legnagyobb bajom a filmmel, de bár csak úgy lett volna, végül teljesen más kifogásaim lettek... Nézzük őket szépen sorjában!

Először is, az optimista-humanista sci-fi-t személy szerint kevésbé kedvelem, ugyanis a science-fiction műfaja szerintem arra hivatott, hogy a tudományos-fantasztikumot csak háttérnek használja, hogy aztán ezen keretek között el tudjon mesélni valamit, valami igazat és maradandót az emberről, a társadalmunkról. A jövő csak egy vászon, amire a jelenlegi problémáinkat kivetítjük és megtöltjük tartalommal. A jó sci-fi mindig elgondolkodtat, és sokszor nem is az űrben, távoli bolygókon vagy éppen futurisztikus városokban játszódik, hanem a cselekménye a főszereplők szemhéja mögé kerül, hogy aztán spirituális magasságokba emelkedve elmélkedjen létünk legfontosabb kérdéseiről. (Ez persze nem zárja ki a grandiózusságot, a látványosságot vagy épp a kalandot, sőt, hiszen nagyon szeretjük az időutazós filmeket vagy éppen az akciódús, dögös alkotásokat, mint amilyen a Mátrix volt annak idején.) Nolan koncepciója a felfedező és a mindig nagyobbra törő, mindig messzebbre látó, a végtelennel kacérkodó és az űrt meghódítani kívánó emberről egy pátosszal teli, igazán idealista felfogás, amivel nincs is semmi baj, tényleg van ilyen, csak sajnos nem ez a jellemző. Miért hazudik a képünkbe a rendező? Látszik, hogy ő hisz ebben az egészben, látszik, hogy optimistán vélekedik a jövőnkről, és az is látszik, hogy a víziója szerint kolonizálnunk kell a galaxist, de még ha el is fogadjuk mindezt, könyörgöm, azért ne hallgassunk már a történet árnyoldaláról sem! A film miért nem reflektál az emberiség problémáira? Számomra a film szereplői alapján nagyon nem tűnik úgy, hogy az emberiség megérdemel még egy esélyt. Ugyan miért kéne megmenteni ezt a fajt? Nincsen semmi önvizsgálat, nincs semmi kritika, csak a puszta túlélési ösztön. A film állítása annyi, hogy meg kell menteni a Föld népét, és ez természetesen a jenkik feladata, még konkrétabban Matthew McConaughey kapitányé, a hős amerikaié, aki a hite, az akarata és a szeretet ereje által kihúz minket a csávából, hogy a távoli bolygón az USA gyarmataként közös új bölcsőben ringatózzunk együtt békében és boldogságban.

A film első fél-háromnegyed órája borzalmasan gyenge. Minden mondat, amit a szereplők szájába adtak, legalább két köbméter nyálat termel és megalapozza a film katartikus jeleneteit. Semmi sem véletlen, ugye. Fel kell építeni a felelős családapa imidzsét, hiszen ki más lenne méltó megmenteni a seggünket, mint egy feddhetetlen, tisztességes ex-mérnök, a mindent a saját erejéből, tudásából és szorgalmából elérő protestáns farmer, aki csak a gyerekeiért él. Nem akarok gúnyolódni, de annyira ki vannak húzva Cooper kontúrjai, annyira hibátlan karaktert fest elénk a rendező, hogy az már-már hiteltelen és irritáló is. Szinte könyörög az ember valami jellemhibáért, hogy hús-vér embert lássunk a vásznon, de a film nem kecsegtet ilyen erényekkel. Ennek ellenére természetesen azonosulsz a főhőssel, ő a legmélyebb és a legszerethetőbb, egyben legkarizmatikusabb arc a sztoriban, még ha sokat kell a forgatókönyvnek rugdosnia a nézőt, hogy ugyan már higgye el Coopernek, hogy tényleg az a sorsa, hogy elvigye a kapitalizmust egy másik bolygóra is. Szemérmetlen eszközökkel érik el mindezt, ugyanis a nem túl távoli jövőben - minden jelenleg látható trend ellenére - egyáltalán nincs szó tudásalapú társadalomról, nem értük el a szingularitást, sőt, visszafejlődünk, alig vesznek fel hallgatókat az egyetemekre, mivel nincs rá keret, ugyanis gazdálkodókra van szükség, akik termelik majd a mindennapi megélhetéshez szükséges kukoricát. Az embernek kinyílik a bicska a zsebében, amikor az egyik - egyébként meglehetősen hatásvadász - jelenetben az iskola egyik fejese teljes meggyőződéssel kijelenti, hogy márpedig a holdraszállás kamu volt, a szovjetek elleni propaganda része, de milyen jól sikerült, ugyanis a fegyverkezési versenybe belepusztult a szovjet gazdaság. "Micsoda sötét, primitív, babonás ostobaság ez!" - kiált fel a felvilágosult néző, és lám, máris sikerült megalapozni a hangulatot: ez az út tényleg nem járható, sőt, küzdeni kell az új inkvizíció ellen. Bár a pusztulás és a titokzatos növénybetegségek okát nem fedi fel előttünk a film, de nem is számít mindez, fogadjuk el, szép lassan éhen hal és megfullad az emberiség, új honfoglalás kell! Azonban álljunk meg egy pinnanyalatra! Nolannak tényleg az a legfontosabb üzenete, hogy ne süllyedjünk vissza a sötét középkorba? Mondja ezt 2014-ben, amikor minden látható jel szerint egy olyan társadalmi-technológiai átalakulás előtt áll az emberi faj, amelyet jelen pillanatban még el sem tudunk képzelni? Kicsit műproblémának érzem az egészet, mintha mindez csak azért kellett, hogy bemutathassa az új otthon keresését. Gombhoz a kabátot, magyarul. Hát köszi.

Dramaturgiai hibák sora van a film első harmadában, egyszerűen nem hiszem el, ami a szemem előtt zajlik. Megtalálnak egy szigorúan védett állomást, ahova aztán készségesen bevezetik őket, rögtön beavatják őket a Nagy Tervbe és megmentőként üdvözli Coopert a NASA, mintha már várt volna rá? Na nemár. A családtól való búcsúzás is elnagyolt lett, több időt kellett volna erre szánni. A főhős dilemmája (nevezetesen család vagy emberiség, érzelem vagy értelem) átélhető, de semmi időt nem hagy rá a rendező. Értem én, hogy valahol meg kellett vágni a filmet, de egy rendezői változat lehetne mondjuk fél órával hosszabb, amiben szépen elvarrták a szálakat. Bár mondjuk ilyen sablonos, egydimenziós papírmasé figurákból sokat nem lehet kihozni... Ha már a színészek! McConaughey-ről már volt szó, rajta kívül a nagy öreg Michael Caine-t érdemes megemlíteni, ő hozza a szokásos színvonalat, de a többiekre kár karaktert is vesztegetni... Anne Hathaway-nek rövid, lenyalt hajjal sem hiszem el, hogy komoly tudósember, és bár bájos jelenség a vásznon, és pityeregni is kiválóan tud, de ettől még nem estünk hasra, ugye?

A film közepe feszesre, izgalmasra és átélhetőre sikerült, azonban a végén Nolan nem tudta megállni, hogy valami elképesztően nagy bullshitet ne csempésszen bele a filmbe. A kevesebb tényleg több lett volna... Vigyázat, SPOILER! Persze, valahogy meg kellett magyarázni azt a féregjáratot a Szaturnusz mellett, de ha betűtésztás húslevest eszek, ennél értelmesebb magyarázatot kullantok, az tuti... (Tényleg! Ha az ötdimenziós haverjaink ennyire jófejek, miért nem a Föld mellé tették azt a szájbavert féreglyukat, miért szopatnak minket azzal, hogy a Szaturnuszig kell elmennünk? csak nem azért, hogy legyen némi munkája a vizuális effektekért felelős részlegnek és mindezt be lehessen mutatni nagytotálban?) Alapból érthetetlen Cooper önfeláldozása, miért kell a mártírhalál? Arról ne is beszéljünk inkább, hogy a hőmérséklet, a gravitáció és a nyomás hatására Cooper előbb elvesztené az eszméletét, majd atomjaira szakadna, ha belezuhanna egy fekete lyukba, de nem, Nolan megmutatta, mi van az eseményhorizont mögött: egy kibaszott könyvespolc. Ötdimenziós tér, vágod? Hiperkocka, érted? Milyen ááállaaaaat...! És most jön a film legfőbb üzenete: a gravitáció az, ami téren és időn áthatol, amit mi a szeretet erejével tudunk mozgatni... Hmmm... Coelho, te vagy az? :) Csak nem átfutottad a scriptet Paulo? :D Nem akarok rosszmájú és cinikus lenni, szerintem is bölcs szentencia, hogy a világot a szeretet, a pozitív energia tartja össze, abszolúte egyetértek, de ne keverjünk bele már ilyen áltudományos marhaságokat, ha szabad kérnem! Ezt most miért kellett? Mondjuk az legalább királyság, hogy így üzent magának, ő volt a kísértet, de attól még ez borzalmas merénylet a nézők ellen. Egyértelmű, hogy ha ezt kihagyták volna és Cooper drámai módon elhullik, sokkal nagyobb katarzist sikerült volna elérni, mint így, a happy enddel.

Mint mondtam, előzetesen azt hittem, hogy meg fogok fulladni a nyálban és a könnyekben, de többnyire jól sikerült egyensúlyozni azon a késhegynyi vékony pallón, ami a patetikus giccs és a hiteles érzelmek között van. Szerintem a film egyik legerősebb jelenete (és egyáltalán nem találtam nyálasnak, inkább megrázóan hitelesnek), amikor 23 év után Cooper megtekinti az üzeneteket a gyerekeitől, látja, hogy nőnek fel, hogy gyarapodik a család... Nemcsak szívbemarkoló, hanem egyben nyomasztó is, milyen aprók vagyunk az idő végtelenjéhez képest, milyen hamar elillan egy emberi élet. Szintén nagyon kemény, amikor a film meglepő fordulata (nevezetesen Dr. Mann szégyenteljes árulása és gyáva megfutamodása) után Cooper küzd az életéért. Nekem az is nagyon tetszett, ahogy sikerült érzékeltetni azt a kozmikus magányt, amit egy idegen, lakhatatlan bolygón érez az ember. Szerintem erről kellett volna, hogy szóljon a film, ha már valamiről! Lírai módon megfesteni, milyen az, ha elszakadunk az otthonunktól, hiszen az ember és a Föld egybe tartozik, ez a bolygó termelt ki minket, és a bolygóról való leválás hozadéka, az űr meghódítása nem valamiféle eufórikus szabadság, hanem sokkal inkább egyfajta elveszettség, kitaszítottság, ahol nincs semmi és ahol szépen lassan elpusztulunk. A Föld a mi otthonunk, vigyáz ránk és menedéket nyújt, hiába bármilyen kolonizálás vagy terraformálás, mi egyek vagyunk! Szerintem ezt az üzenetet kellett volna áttolni azon a keresztmetszeten, amin sajnos csak a felfedezés örömét, és az emberi akarat nagyságát sikerült. Persze ez sem kevés, de ha már ódát akarunk írni az emberi fajhoz, ha már nagyszabású, monumentális, tablószerű science-fiction-t készítünk, akkor azért érdemes ezekkel a kérdésekkel is foglalkozni szerény véleményem szerint.

Ami a látványt illeti, némileg többre számítottam, hiszen úgy harangozták be a filmet, hogy több doktori disszertáció is született a fekete lyuk szimulálása és a modell vizualizálása mentén, úgyhogy nagy volt az elvárás, hiszen Nolan azt ígérte, hogy ha nem is tudunk odamenni a legközelebbi fekete lyukhoz, ő azért megmutatja nekünk, milyen is ez testközelből. Ennek ellenére szűkre szabták az időt, amikor gyönyörködhettünk a látványban, pedig arról szólt a fáma, hogy szinte a techdemó volt kész először és úgy izzadták ki magukból a sztorit körítésként. Persze, gyönyörű volt, de innen is látszik, felesleges felülni a hatalmas hype-nak, mert kénytelen-kelletlen csalódni fog az emberfia.

Manapság olyan világot élünk, hogy Christopher Nolan neve garancia a minőségre, de sajnos ez a film lerombolja ezeket az illúzióinkat. Én várom a következőt, én ezt nem kajálom be. Ennél több kell, hogy egy fasza filmről beszélhessünk. És ebben egy csepp elefántcsonttoronyból elmélkedő sznobizmus sincs, csak igényes nézői elvárások. 6/10.