Kicsit későn kapcsolok itt a blogon, de akkor sem hagyhatom szó nélkül, hogy meghalt Ocskay Gábor. Hihetetlen, hogy sorra érik újabb és újabb csapások a magyar sportot. És a legjobbjaink hullanak el a hosszú harc alatt. Most soroljam? A teljesség igénye nélkül: Fehér Miklós, Simon Tibor, Kulcsár Anita, Kolonics György, Marian Cozma (aki ugyan nem magyar volt, de talán nem vagyok egyedül, aki számára ugyanolyan fontos, mint honfitársaim) és most Ocskay Gábor. Az az Ocskay Gábor, akinek édesapja az Alba Volán ügyvezető igazgatója, az az Ocskay Gábor, aki egy személyben a magyar jégkorong ikonikus figurája, az az Ocskay Gábor, aki nélkül nem lehet elképzelni a magyar hokit. Tehetsége, tapasztalata, küzdeni tudása és karizmája, vezéregyénisége nagyon hiányozni fog. Pont akkor ment el, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Nem érhette meg, hogy az A-csoportos vb-n lépjen jégre a magyar válogatott tagjaként. Pedig az ő elmúlt 20-25 évét erre tette fel. Hogy feljussunk a legnagyobb közé. A sors fintora, hogy pont neki nem adatott meg ez.
Viszont a válogatott elképesztő bravúrokat mutatott be az elmúlt napokban. Megvertük a finneket, aztán egymás után kétszer a norvégokat is felkészülési mérkőzésen, amit ugyan illik a helyiértékén kezelni, de akkor is. Jók vagyunk, na. Büszke vagyok a srácokra, és nagyon remélem, hogy Csicsóért is küzdve, újabb bravúrt bemutatva sikerül bennt maradni az elitben.
Hasonlóan nem győzök betelni az MKB-Veszprémmel sem. Csodálatos egy csapat ez. Mocsai Lajos keze alatt fantasztikus gárda alakult ki az elmúlt időszakban. Bátran állíthatom, a Veszprém benn van Európa legjobb 4 klubcsapata között. Sajnálatos módon Fortuna elpártolt mellőlünk, amikor a Realt kaptuk ellenfélnek, de hát mit van mit tenni, fel kellett venni a kesztyűt. Mi neki is estünk a címvédőnek, és kis híján összejött idegenben a bravúr, az 50. percnél még egyenlő volt az állás. Azonban a cserepadon is világklasszisokat felvonultató Ciudad irigylésre méltó kerete miatt felülmúlta az elfáradt veszprémieket, a végén öt góllal győztek, hasonlóan a tavaly szeptemberi meccsükhöz. A visszavágón, hazai közönség előtt hatalmasat küzdve, mindent beleadva, jóformán tökéletesen játszva 3 góllal legyőztük a spanyolokat, de ez kevés volt. Bennem mégsem maradt hiányérzet. A srácok megmutatták, hogy partiban vannak a világ legjobb csapataival is, és nincs miért szégyenkeznünk, mert megvertük őket. Volt, amikor 7 góllal is vezettünk. Ilyen játékkal a Löwent és a Hamburgot is garantáltan hazaküldtük volna, és már rég ott lennénk a legjobb négy között. Mindez két hónappal azután történt, hogy az enyingi cigánymaffia eltette láb alól Marian Cozmát, a veszprémiek egyik erősségét, akinek mindig be lehetett játszani a labdákat. Még egyszer mondom tehát: meghajolok Mocsai Lajos, és tanítványai előtt. Le a kalappal és így tovább.
Az elmúlt időszakban persze színre léptek aranylábú ifjaink is, és ők sem okoztak csalódást. Elvertük az albánokat (szánalmas volt, ahogy a magyar sajtó és a Koeman retteget a balkániaktól), majd a Puskás Stadionban Máltát is hazaküldtük egy hármassal. Egyelőre jól megy, a csoport második helyén vagyunk; remélem, a lendület kitart az ősszel is, és akkor megtörténhet a csoda, amire már évtizedek óta várunk: ismét kijutunk egy világversenyre. Mindezek ellenére továbbra sem gondolom, hogy Erwin Koeman lenne a magyar foci megmentője, és erősen kétlem, hogy az ő nevéhez fog majd kötődni labdarúgásunk mennybe vitele. Ha meg mégis, akkor én leszek a legboldogabb a világon, hogy tévedtem.
Ne felejtsük el azonban az Audi-Etot és az MKB-Euroleasing Sopront sem. Előbbiek ott vannak a finálé küszöbén, habár a Németh András vezette Hypo minden eddiginél erősebb ellenfélnek tűnik. Utóbbiak pedig az elmúlt hétvégén szerepeltek az Euroliga Final Four négyes döntőjében, ahol először a házigazda Salamancától, majd a Jekatyerinburgtól is kikaptak, de oda se neki. Már az ottlétük is hatalmas bravúr.
Kit hagytam a végére? Szávay Ágnest, aki talán kilábalt a gödörből és elkezd végre teniszezni, valamint Talmácsi Gábort, aki ugyan idén még nem motorzhat Sávolyon, de pozitív kilátásokkal néz az idei szezon elé. Szóval összességében elégedett vagyok a magyar sport eddigi teljesítményével ebben az évben (már csak az kéne, hogy Erdei jól elkalapálja azt a faszkalap Garayt és a Fradi is visszajusson végre az NB I.-be), és mi mást is kívánhatnék, hogy csak így tovább.
