Marekblog

Marekblog

Napifaszi: Igor Matovic

2012. március 11. - Alt Gr

Azt hiszem, napifaszi/napicsaj rovat még ezen a blogon nem volt, úgyhogy épp ideje elkezdeni. Első "áldozatunk" Igor Matovic, a szlovák parlamentbe frissen bejutott Egyszerű Emberek heccpárt vezére, nem mellesleg extrém sármos úriember. Nem tudom, csak én vagyok vele így, de vannak olyan emberek, akiknek karizmájuk van, egyszerűen magával ragadóak, már csak a külsőjük alapján is megbízol bennük és hiszel nekik... nos, szerintem Igor Matovic egy ilyen fickó. Szlovák léte ellenére szemtelenül jóképű (főleg a borosta milyen jól áll neki!), és ráadásul a pimasz mosolyával egyszerre elvarázsol. Én nem tudom, egyszerűen jól áll neki, amikor valamiről hadovál; olyan szakmába született, amiben az emberekre hatni kell, így kiváló tanár, előadóművész vagy politikus lenne belőle, és hát ő pont az utóbbit választotta. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy néhány szemszögből fotózva illetve bizonyos arcvonásaiban hasonlít Sawyer-re a Lostból, figyeljük csak meg jobban. :)

Igor barátunk tehát elhozta a jóképűségi forradalmat a szlovák politikába, már ideje volt olyan ritka rusnya arcok után, mint a hegy gyomrából frissen előbújt orkvezérre hajazó Robert Fico, a magyar mivolta ellenére vonzerőt tökéletesen nélkülöző Csáky Pál vagy éppen az igénytelen északi törzsek magtalan sámánnőjére emlékeztető Iveta Radičová, aki még versenyben van 2011 legrondább európai politikusnője címéért is, de valószínűleg Angela Merkel a világ legbefolyásosabb nője "elismerés" után ezt a trófeát is be fogja söpörni. Egyszóval mindenképpen pozitív fejlemény, hogy a belterjes tót hegylakó népség ki tudott rukkolni egy ilyen sukár legénnyel - nem is lennék meglepve, ha kiderülne, hogy félig-meddig magyar vér folyik Igor ereiben.

Nade most már épp elég volt az üres rizsából, következzenek a képek, nézzétek meg ti is, mitől áznak át a szlovák bugyik:

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://martons.blog.hu/api/trackback/id/tr354309500

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1319. Egyszínűséghiszti 2012.03.16. 16:22:52

A Felvidék Népe Front a népszámlálás idején összefoglalta, hogy is néz ki a cenzus egy random káeurópai országban.  Kb. hasonló idővonalat készíthetnénk arról, mi történik, ha egy országban egyszínű kormány alakul. A szlovák sajtó, blogoszféra, po...

Trackback: 1319. Egyszínűséghiszti 2012.03.16. 16:22:15

A Felvidék Népe Front a népszámlálás idején összefoglalta, hogy is néz ki a cenzus egy random káeurópai országban.  Kb. hasonló idővonalat készíthetnénk arról, mi történik, ha egy országban egyszínű kormány alakul. A szlovák sajtó, blogoszféra, po...

Trackback: 1319. Egyszínűséghiszti 2012.03.16. 16:21:38

A Felvidék Népe Front a népszámlálás idején összefoglalta, hogy is néz ki a cenzus egy random káeurópai országban. http://felvidek.tumblr.com/post/10397341708/nepszamlalasi-idovonal Kb. hasonló idővonalat készíthetnénk arról, mi történik, ha egy ország...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása