Marekblog

Marekblog

A szónok visszatér

2010. március 15. - Alt Gr

Ejh, de rég mondott utoljára ilyen jó beszédet nagy nyilvánosság előtt Orbán Viktor. Én figyelem Viktorunk minden megszólalását, de utoljára talán csak az EP-választás után, a győzelmi szpícs esetében volt ekkora raj, mint most! Alázott nagyon, a sok kistücsök ha hatszor születne, akkor se lenne olyan menő, mint a Fidesz elnöke. Jelenlegi ismereteim szerint egyedül Gyurcsány lehetne képes ezt a szintet megközelíteni (például a hamarosan sorra kerülő évértékelőjében), de neki egyrészt hitele nincs hozzá, másrészt nem lenne igazságos összevetni a két nagy formátumú szónok stílusát, az ugyanis teljesen más, habár a pátoszt nem nélkülözi egyik sem.

Naszóval, nézzük, mit is mondott (és kinek!) Orbán. Legelőször is érdemes kiemelni, hogy hosszú idő után egyszer sem ejtette ki Gyurcsány és Bajnai nevét, de a "kormány" vagy "szocialista" szavakat is ritkán használta. Végre nem az MSZP bűneit sorolta, nem volt gyurcsánykorszak-ozás, és az ideológiai maszlagok is hiányoztak. Közérthető, lelkesítő, igazi ünnepi- és kampánybeszéd volt a javából. Érezhető volt, hogy főként az átlagmagyart, a semlegeseket, azaz pártja jelenlegi támogatóinak nem jelentéktelen hányadát próbálta megszólítani. Hovatovább kerülte is a túl durva, negatív, arrogáns beszólásokat, igaz, ezeknek már nem is lett volna értelme. Hogy miért? Az MSZP komolytalan ellenfél, a döglött tetembe már nincs értelme belerúgni, amúgy is, ez senkit sem tüzelne fel - a Jobbikkal meg kár lett volna ezen a téren felvenni a versenyt, Vonáékat amúgy sem lehet túllicitálni, ha hangzatos kijelentésekről van szó.

Orbán nagyjából mindent elmondott, amit szerintem el kellett neki mondani. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz az egyedüli kormányképes politikai erő Magyarországon, és azt is, hogy ő és pártja készen áll a kormányzásra. Két apróbb résznél támadt hiányérzetem mégis: 1) aláhúzhatta volna a választás tétjét, azt, hogy még ne igyunk előre a medve bőrére, el is kell menni szavazni, különben ismét elmarad a győzelem 2) nem hűtötte az elvárásokat, márpedig fontos lenne tudatosítani az emberekben, hogy gyors csodát nem érdemes várni az új kormánytól. (Talán sokan furcsállják, de a kormányprogram kifejetését nem vártam ettől a beszédtől, ezért nem is hiányolom belőle a konkrétumokat.)

Emellett személy szerint nekem nagyon tetszett a pozitív hangvétel. Igaza van Tölgyessy Péternek, Orbán Viktor nem számokkal vagy ígéretekkel kampányol, az ő áruja a remény. Egész beszéde arra volt felfűzve, azt sugallta, hogy igen, itt egy párt, amely végre meg tudja változtatni Magyarországot, ha felhatalmazást kap a választóktól. Márpedig - szerinte - ez a nép sokkal többre, nagy dolgokra hivatott - a tehetsége, szorgalma és ereje megvan ahhoz, hogy Európa vezető nemzeteihez tartozzon. Nekem bejövős volt még a mérsékelt stílus is, amiben egyenlő távot tartott a "nokiásdoboz" jelképezte korrupt MSZP-től és a szélsőségesnek és veszélyesnek titulált Jobbiktól. Ez utóbbival nyilván veszt pár szavazót a törzsbázisból, viszont meggyőződésem szerint pont így kell beszélnie annak, aki egy ország legnagyobb támogatottságú demokratikus pártjának miniszterelnök-jelöltje.

Összességében azt tudom mondani, hogy szvsz remek beszédet mondott Orbán Viktor, rég láttam tőle ilyen remek retorikai teljesítményt. Már-már azt hittem, elfelejtett szónokolni, mert az utóbbi időkben jól láthatóan vagy unottan ismételgette pártja kommunikációjának főbb mondatait, vagy végeláthatatlan ideológiai eszmefuttatásokba kezdett. Most végre újra megmutatta a sok csicskának, hogy ki itt a könig. Csak gratulálni tudok, riszpekt, tényleg.

Ui.: Lehet fideszbérencezni, satöbbi, de azért elárulom, hogy ezt a bejegyzést egy olyan ember írta, aki szerint Gyurcsány őszödi beszéde tényleg retorikai csúcsteljesítmény és szenvedélyes igazságbeszéd. Amúgy is igyekeztem függetlenként, beszédfetisiszta szemmel nézni (illetve hallgatni) az egészet: ezt a bejegyzést egy pozitív kritikának szántam, nem csontig benyaló ömlengésnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://martons.blog.hu/api/trackback/id/tr711842085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása