Marekblog

Marekblog

Abszurdisztán, ahol élünk III.

2009. augusztus 06. - Alt Gr

Mielőtt rátérnénk az aktuális abszurditásokra, először azért leszögezném, hogy ne higyjük, csak nálunk vannak gátlástalan uzsorások. Vannak a világ boldogabbik felén is, csak őket el szokták kapni.

  • Kíváncsi voltam, mikor kerül elő az első botrányos hír a korábban egészen meglepő módon jól működő - habár nyilván fejletlen - magyar egészségügyből. Hát tessék. Korábban nem hittem el, de - mivel sajnos a családomban is tapasztaltam - itt tényleg emberek halnak meg a pénzhiány és a faszságok miatt. Ezért pedig az felelős, aki az egészségügyből megállás nélkül szívja ki a pénzt, arra hivatkozva, hogy nagy ott a pazarlás. Ennyi. 
  • Had idézzek az Index romagyilkosságokhoz kapcsolódó cikkéből: 

 

A korábban elkövetett három gyilkosság után sokat lehetett hallani azt az összesküvés-elméletnek is beillő feltételezést, hogy a régió egyes országainak érdekében állhat Magyarországon teljesen bizonytalan, demokratikus értékek szerint vállalhatatlan helyzetet teremteni, hogy az ország hosszú időre beleragadjon egy rasszista, biztonságtalan, nem európainak tartott imidzsbe. Ezt a feltételezést mintha csak igazolni próbálta Ján Slota, a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt elnöke, amikor az ENSZ figyelmét próbálta fölhívni a magyarországi "cigányirtásra", és teljesen abszurd módon a szlovák nyelvtörvény körüli vita elbagatellizálására használta az ügyet.

 

Szintén politikai motivációt sejt a sorozatgyilkosság mögött Sándor István, „Papa”, egykori nyomozó, aki az ATV-nek kifejtette: a romák azért válhattak célponttá, mert rajtuk keresztül lehet destabilizálni az ország közbiztonságát, azaz politikai megrendelés lehet a háttérben. Felidézte, hogy 1996 vége és 1998 tavasza között hasonló helyzet volt: a robbantássorozattal az ország közbiztonsági helyzetét akarták szétzilálni. Akkor is több halálos áldozat volt.

      Kell ezt tovább magyarázni?

  • Rendőröket kellett kihívni az ózdi strandra, mert egyesek utcai viseletben pancsoltak a medencében, majd az ezt nehezeményező úszómestert megfenyegették. Ugye mindenki rávágta, hogy biztos cigányok voltak? Ózdon, bazmeg?! Azok hát.
  • Huhh, ami Fóton folyik, az a sokak által hungarikumnak vélt, pedig sok más országban is előforduló hideg polgárháború, feloldhatatlan társadalmi és politikai szembenállás mintapéldája. Az érdekesség az egészben az, hogy ezúttal egy fideszes polgármester, mint afféle botrányhős, bizonyos Mádly Zsolt áll a sztori középpontjában. Akár igaza van, akár nem, Orbán Viktor helyében minimum felfüggeszteném a Fidesz-tagságát ennek a faszkalapnak, ilyen idióta csicska versenyezzen inkább más színekben.
  • Az őssejtbotránnyal kapcsolatban még annyit, hogy érdemes átgondolni, jó-e az nekünk, ha egyébként tehetséges magyar orvosokat, kiváló szakembereket rácsok mögé juttatunk. Az egy dolog, hogy illegálisan dolgoztak, saját zsebre, sőt, kizárólag a haszonszerzés reményében átverték a pácienseket (bár a vizsgálatok még nem zárultak le, de úgy tűnik, hogy az őssejteket nem a betegek kapták meg, de akkor ki?), ezzel egyébként veszélyeztetve a delikvensek egészségét is, de azt se felejtsük el, hogy akik éltek ezzel a szolgáltatással, mindezzel tisztában voltak és vállalták a körülményeket. Egyébként jó kérdés, hogy miért kell Ukrajnáig meg Kínáig menni egy őssejtbeültetésért, mikor megvan mindenünk ahhoz, hogy mi is meg tudjuk csinálni? Aki pedig fű alatt elkezdené a bizniszt, azt most csíkos pizsamába öltöztetjük? Na ne már. Az ügyben részt vevőket természetesen meg kell büntetni, de könyörgöm, tényleg érdekünk az, hogy még kevesebb jó orvos legyen a magyar egészségügyben?
  • Nem vagyok tisztában a környező országok hasonló törvényeivel, de ami nálunk az önvédelem szabályozása terén folyik, az egészen elképesztő. Volt ugye ez a "arányos önvédelem" elve, ami nagyjából azt jelentette, hogy csak addig jogos az önvédelem, amíg arányos a támadással. Nah, had ne mondjam, hogy ez mekkora abszurd volt már! Nem tartozik ide szorosan, de azért érdemes megemlíteni azt a tavaly nyári sztorit, amikor valamelyik brazilok által elnyomott településen az öreg faszinger áramot vezetett a kerítésbe, mert megunta, hogy ellopják az uborkáját. Az egyik cigány koma ott is maradt a drót mellett, úgy kellett neki. Egyébként azóta már javult a helyzet, most már a bűnözőnek/támadónak kell vállalnia annak a kockázatát, hogy az áldozat/sértett kevésbé mérlegel, amikor inzultálja, és lehet, hogy nagy idegességében jól helybenhagyja az illetőt. De nem csak az egyszeri pórnépnek kell vigyáznia, de már a rendőrnek is ötször meg kell gondolnia, hogy mivel fenyíti be az ellent: többek között tilos ütést mérni torokra, halántékre, vesékre, nemi szervekre, és ütni vagy rúgni is csak akkor lehet, ha a támadás elhárításához erre feltétlenül szükség van. No, ezért nincs a magyar rendőrségnek becsülete, mert az idióta jogszabályok miatt mindent meg lehet velük tenni. Intézkedni félnek, de bezzeg 2006-ban aztán megmutatták, hogy mi is a magyarok Istene! Wow, man! Azt az indokalatlan brutalitást persze nem nagyon szeretik felemlegetni. (Pedig ha a fánkzabálók feleannyira lennének erélyesek, mint akkor október 23-án, akkor egy szál gond sem lenne.) A legjobb csavar mégis az az egészben, hogy drága rendőreink valahogy imádják vegzálni az egyszeri állampolgárt, mindenféle megaláztatásoknak teszik ki, ugyanakkor viszont beszari kutyák, amikor valóban rendet kéne csapni például a cigányputrik között. Úgy szar az egész, ahogy van, ne tessék tehát csodálkozni, hogy a kétségbeesett, kiszolgáltatott emberek csak a Magyar Gárdában bíznak!

A bejegyzés trackback címe:

https://martons.blog.hu/api/trackback/id/tr931292845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása