Marekblog

Marekblog

Az év legmenőbb jelensége a magyar neten

2013. december 28. - Alt Gr

A 2013-as év legalább olyan jó volt a magyar neten, mint a 2010-es, ha nem jobb. Mi volt 2010-ben, ki emléxik rá? Akkor élte fénykorát a Szlengblog, az utóbbi évek legimponálóbb magyar internetes kezdeményezése. A megszűnéséig nem volt nála menőbb dolog a magyar neten. Kulturális jelentősége megkérdőjelezhetetlen, autentikus módon tárta fel a magyar vidék suttyóinak milliőjét, a szavajárásukra, a hitvány beszédükre koncentrálva, ráadásul mindezt végtelenül szórakoztató módon. A Szlengblog kendőzetlen őszintesége, nyílt megmondása, hímsovinizmusa és a politikai korrektség teljes semmibe vétele tette igazán nagyszerűvé és pótolhatatlanná. Az oldal idővel kifulladt, Nyelvész Józsi szerkesztőnek is más teendői akadtak, ezért talán még időben lehúzta a rolót és a Szlengblog megmaradt egy kb. másfél-két évig futó projektnek, amely fényes szupernovaként tűnt fel a magyar Internet egén majd amilyen gyorsan jött, úgy le is kúszott a horizontról. De sosem feledjük el természetesen, sikerült maradandót alkotni. Azóta persze elvagyunk a 9gag-gel, a mémekkel, kiválóan szórakozunk, de a magyar netről valami igazán autentikus 2 évig hiányzott. Olyan, ami nem csak szórakoztató egyszerre, de egyben görbe tükröt is tart a célpontjai elé. Kellett már egy olyan oldal, amelynek küldetése van. Nos, vége a szűk esztendőknek, idén végre kiváló évünk volt ilyen szempontból, rengeteg versenyzőnk van. Nézzük!

  • 6. Oravecz Coelho: Ez az oldal az Oravecz Nóra és Paolo Coelho-féle ál-szentimentális semmitmondás ellenpontjaként, azt kifigurázandó jött létre, rávilágítva annak tipikus jellemvonásaira (amelyeket természetesen felnagyít, hiszen a karikatúráját adja). Az alkonyati vagy épp idillikus képek mellé stílusosan bevágott, hatásvadász idézetek sajnos rossz ízlésű és gyengeelméjű tömegek között terjednek, mint a gomba esőben, épp ezért az oldal létjogosultságához kétség sem fér: mindenki ébredjen csak rá, micsoda irtó ciki ilyeneket lájkolni, megosztani, netán valláspótlékként (!), áhítattal magunkban mormolgatni! Ráadásul aki ilyeneket megoszt, az roppant bölcsnek érzi magát, hiszen azt hiszi, hogy magvas gondolatokat fogadott be és tett közzé az adatlapján – holott jobb esetben egy  üres közhelyet, de legtöbbször inkább valami ótvar sületlenséget posztolt csupán, ami le van öntve valami giccses mázzal, viszont tök jól hangzik. Csak támogatni tudom az Oravecz Coelho oldal küzdelmét a szellemi igénytelenség ellen, ráadásul jókat is lehet röhögni rajta, így megérdemli, hogy felkerült a listára. Hogy miért lett csak hatodik? Mert nem annyira parádésan humoros, mint a listánk többi helyezettje, és társadalmi/kulturális relevanciája is jóval kisebb, mint a többieké.
  • 5. Szomszédok, Szoci nyugdíjas, Kiábrándult értelmiségi, stb.: Tipikus magyar karaktereket örökítenek meg és gúnyolnak ki ezek az oldalak, és teszik mindezt ütős poénok segítségével, rátenyerelve sokszor a magyar néplélek egy-egy tyúkszemére. Hogy is szokták mondani? A bűnösökre minden verés ráfér! Köszönjük, hogy vidámabbá teszik napjainkat és humoros formában segítenek feldolgozni a velünk élő, intellektuálisan vagy politikailag sarokba szorított, emiatt már-már kibírhatatlan honfitársainkat!
  • 4. Berényi Miklós: Berényi Miklós némileg kakukktojás a listánkon, mégis a 4. helyig kúszott fel, annak ellenére, hogy a társadalmi relevanciája kimutathatatlanul csekély. Akkor mégis mit keres itt? Berényi Miklós egy hatalmas mém lett, főleg az év első felében, és a friss hype-ra rájátszott ez az oldal is. A Barátok közt sorozat alfahímje főleg azóta lett ekkora ünnepelt spíler és egyben az élet császára, mióta kopaszra borotválta a fejét és túlélt minden ellene irányálú mesterkedést, merényletet és összeesküvést, sőt, győztesként került ki a slamasztikából. Ezzel a coolság olyan szintjét érte el – legalábbis mémek szintjén -, ahol kb. Chuck Norris vagy újabban Barack Obama tanyázik. (A Barátok közt Berényi Mikijét „alakító” Szőke Zoltán észrevette és kihasználta ezt az olcsó népszerűséget, és aprópénzre váltotta: a mai napig hallok olyan bulikról, ahogy a Berényi-testvérek a sztárvendégek, beállnak a DJ-pult mögé haknizni, iszogatnak a pultnál, fotózkodnak a partizókkal, stb.) A lényeg, hogy egy jó tollú és humoros fickó ennek nyomán elindította Facebookon a Berényi Miki oldalt, ahol megalkotta az ultramenő sármőr karakterét, aki maga a megtestesült Barney Stinson, James Bond és Gordon Gekko egyszemélyben. Egyszerre egy ravasz és talpraesett üzletember, egy minden hájjal megkent maffiózó, valamint egy ellenállhatatlan sármú csajozógép. Persze idáig még nem nagy szám, de az aktuális Barátok közt epizódok tartalmát olyan eszelősen poénos szövegekkel dolgozta fel kb. 3-4 hónapon keresztül, ami példátlan, egy darabig nem is tudtam eldönteni, hogy a Tibi Atya írói a betegebbek, vagy aki a Berényi Miki oldalt csinálja… :D Aztán rájöttem, hogy Tibi Atya mindenképp jobb, másrészt sajnos elfogyott a szufla és hamar kifulladt a Berényi Mikis oldal. Kár érte, mert kibaszott jó volt, én szarrá röhögtem magam rajta.
  • 3. Bartos: Már a dobogó alsó fokán járunk, és én Bartos Mösternek adnám a bronzérmet. Azt hiszem, az egyik legmegosztóbb alternatív celebünk – ha fogalmazhatok így – Bartos Cs. István népi filozófus, marha nagy tanítónk. Sokan egy szerencsétlen bolondnak tartják, aki ostobaságokkal mérgezi tanítványai elméjét és vásári mutatványokkal szórakoztatja a nagyérdeműt, mások pedig lelkesednek szentenciái iránt és tisztelik a Möster munkásságát. Jómagam inkább utóbbi táborhoz tartozom, bár tény, hogy sokszor már nekem is túmács volt az épp aktuális „csrodukció”, illetve jópár orbitális ökörséget is hallhattunk a mestertől. Ennek ellenére én azt mondom, tudni kell a helyén kezelni a fickót, el kell fogadni a deviánsságát (szörnyű emberek között és környezetben szocializálódott), valamint el kell ismerni, hogy nem olyan hülye, mint amilyennek látszik, néha kifejezetten értelmes megnyilvánulásai vannak. Tavasszal rengeteg videót adott közre a Mester, amelyek színvonala jelentős eltérést mutatott. Én pl. valahogy nem tudtam értékelni, amikor gusztustalanabbnál gusztustalanabb kihívásokkal produkálta magát, de mondjuk ezek közül is volt olyan, amin röhögtem. Annyira sosem fordult fel tőle a gyomrom, hogy azt mondtam volna, undorító ez az egész, mert bár egyébként nem tudtam volna utána csinálni, de azért mindenképpen megemeltem előtte a kalapom. :D Valamilyen szinten mégiscsak teljesítmény, hogy a fickó összeivott fékolajtól kezdve benzinen keresztül mindent egy garázsban, és túlélte… :D Volt egy fanatikus, aki megpróbálta utánozni, valami bogyókat meg mittomén miket zabált, nem is bírta, mert ehhez az igénytelen étrendhez gyerekkortól kezdve hozzá kell szoktatni a gyomrot, a beleket, mindent. Noszóval a lényeg, hogy azért én nagyon bírtam az öreget, mert olyan jóízűen beszélte a magyar nyelvet, annyira népies volt a szövege, hogy én nem tudtam ellenállni neki. Szerintem volt valami karizmája a fickónak, én nagyon élveztem, ahogy előadja magát, ahogy vágja a pofákat, ahogy affektál… :D Voltak érdekes témái, megsüvegelendő gondolatai. Meg hát nem utolsósorban szórakoztató volt az egész, engem legalábbis lekötött. Nagyon sajnálom, hogy visszavonult, terjedelmes életművet hagyott hátra, már csak ezért is megérdemli a harmadik helyet.
  • 2. Tibi Atya: A második a zseniális, az utánozhatatlan, a megismételhetetlen Tibi Atya. Tibi Atya annyira érzékenyen tapintott rá a magyar vidék embereinek tipikus arcvonásaira, annyira hiteles képet festett az alkoholizusban fuldokló kocsmák világáról, hogy Máriakálnok község polgármestere kénytelen volt átköltöztetni Tibi Atyát a fiktív Humbákfalvára, mert „negatív színben tüntette fel” a falut. A Tibi Atya oldalt kétségtelenül elmebeteg emberek szerkesztik, de Isten áldja őket, hogy kreatív energiáikat ilyen szövegek és képek kiötlésében élik ki. Parádés. Vannak gyengébb, fárasztóbb, unalmasabb posztok, de mindegyik ilyenre legalább 3 zseniális jut, amin nem csak röhögsz, hanem csóválod a fejed, hogy lehet ilyet kitalálni. Én már nagyon régóta nem tudok röhögni semmin, olyan magasra került az ingerküszöböm, de a Tibi Atya csapata ezt lazán, hanyag eleganciával átlépte és újra meg újra képesek rá, hogy sírva röhögjek a poénjaikon. Mi a titok? A titok ugyanaz, mint Torrente esetében. Tibi Atya a vidéki suttyó archetípusa, zseniálisan van megrajzolva a figurája (és most nyilván nem a profilképre értem). Van egyáltalán bármi jó tulajdonsága, amivel tudsz azonosulni? :D Tibi Atya alkoholista, pedofil, nekrofil, soviniszta, fasiszta, aljas, csaló és végtelenül cinikus. Ezt imádjuk benne, hogy szókimondó, őt nem béklyózza a tolerancia vagy a politikai korrektség, nyíltan hirdeti tanait. Nála a szesz, azon belül is a kisfröccs az élet értelme, a kocsma pedig a világ közepe. Ha úgy tetszik, ő meghekkelte a kereszténységet, minden megfeleltethető: a kisfröccs az áldozás, a kocsma a templom, a részegség pedig a megváltás maga. Tibi Atya párnázott térdű nadrágban várja a ministránsait (vajon miért? :D), lazán elszórja az EU-s milliókat semmitmondó tanulmányok írására (ez is mennyire jól kifigurázza a mai rendszert!), és schimán eladja neked a tavalyi szaloncukrot, hogy a bevételt rögtön elszórja a söntésnél. Tibi Atya egyszerre dolgozza fel a vidéki Magyarország kilátástalan alkoholizmusát, a keresztény papság túlkapásait, a végeken zajló EU-s pályázatokkal kapcsolatos visszaéléseket, a bunkó falusiak nevetséges konfliktusait és élethelyzeteit… Jómagam is falusi vagyok, és tökéletesen ismerősek számomra ezek a karakterek, egyszóval Tibi Atyát ill. az oldal szerkesztőit ezért a társadalmi tabló megalkotásáért csak tisztelet és dicséret illeti. Sajnos azonban még ez a hallatlanul remek teljesítmény és több mint 200.000 (!) lájkoló sem volt elég az első helyhez, mindjárt meg is indoklom, miért nem.
  • 1. Trollfoci: Mert idén a legmenőbb dolog a magyar neten a Trollfoci volt, és ha így folytatja és mindig képes lesz megújulni, akkor egészen biztosan állócsillaggá dermed majd és nem fogja egyhamar a süllyesztőben végezni. A Trollfoci 2012 szeptemberében alakult, de igazán népszerűvé csak az idei őszi világbajnoki-selejtezők kapcsán tudott válni. Én már tavasz végén belájkoltam őket, és mennyire átkozom magam, hogy nem előbb… Jómagam mindig is érdeklődtem valamennyire a magyar foci iránt, de mióta lelkes Trollfoci-rajongó vagyok, először mindig a Mennyei-eredményekre vagyok kíváncsi, és csak azután a biszem-b@szom csapatok szánalmas meccseire. :D Mivel a kategória címe a legmenőbb jelenség, kétség sem férhet hozzá, hogy a Trollfoci jelenséggé vált, már-már szubkultúrát alapított, és már csak emiatt is indokolt az aranyérem a listánkon. Az év végére teljesen bebizonyosodott, hogy Trollfoci-fanok a világ minden táján feltűnnek: devecseringező fiatalok Londontól Chicagoig, az Alpoktól az ukrán határig mindenhol ott vannak és küldik be a képeket. Rengeteg embert látni Trollfocis pólóban, hatalmas jelenséggé vált ez az egész őrület, és csoda, hogy kordában tudják tartani és még nem nőtt túl rajtuk. Mitől ennyire jó a Trollfoci? Hogy közösséget csiholt a semmiből. Ilyen jó dolog nem csak, hogy a magyar neten vagy a magyar fociban nem történt idén, de szerintem talán sehol illetve semmilyen környezetben Magyarországon. A szarból építettek várat, a gyengeségünkből kovácsoltak erényt és szurkolók ezreinek feledtették boldogtalanságát. A magyar foci reménytelensége, kilátástalan helyzete miatt kiábrándult emberekben már csak a Trollfoci tartja a lelket és ezt halálosan komolyan mondom. Most már eljutottunk oda, hogy ha a Trollfoci nem lenne, nagyon hiányozna. Aki esetleg nem ismerné, az egyrészt sürgősen pótolja, mert garantálom, hogy remekül fog szórakozni és egy igazán szerethető társaságba fog bekapcsolódni, másrészt pedig annak röviden összefoglalnám, hogy mi is ennek az egésznek a lényege, mi a nevetség forrása. A Trollfoci nem létezhetne, legalábbis nem lenne ennyire vicces, ha nem lenne olyan szar a magyar foci, mint amilyen. Ez persze nem elég, még adalékként hozzájön, hogy a magyar foci prominensei elképesztő nagy arcot növesztettek az utóbbi évek alatt, így különösen rájuk fér, hogy egy jóízűt röhögjünk rajtuk. És lehet is, de még hogy! A Trollfoci azonban nem áll meg a gúnyolódásnál. A Trollfoci a szomorú magyar futballvalóság helyett egy újat teremtett a semmiből, az irónia és a szarkazmus eszközével. Ebben a fiktív világban a magyar elsőosztály nem NB1, hanem MB1, vagyis Mennyei Bajnokság, a létező bajnokságok legjobbika. Az angol, spanyol, német, olasz élvonal nem komolyan vehető, biszem-b@szom liga mind… Persze az oldal reflektál a valódi helyzetre is, de azzal üti el a valóság betüremkedését a mesevilágba, hogy azért szereti sok ember a biszem-b@szomot, mert nem nyitották fel a szemét, és szerencsétlen nem tudja, hogy az MB1 a legjobb, a többi egy nagy szar… :D A Trollfoci feldolgozta a komplett magyar futballelitet Mészöly Kálmán bácsin keresztül Zombori „Taktikus” Sándoron át a frissen szövetségi kapitánnyá avanzsált Pintér Attilán keresztül Puhl Sanyi bácsiig, de természetesen a játékosok sem úszták meg: Dzsudzsák nagy kedvenc a fennhéjazó beszólásai miatt (roller, összetört lamborghini, pálya melletti nyilatkozós mém, stb.), de a sokat szerepelnek a válogatott Haladás-védők, a Maricának gólpasszt adó Guzmics, vagy épp az öngólt fejelő és utána szégyenében térdre rogyó Devecseri, a világ legjobb játékosának kikiáltott Torghelle, említhetném akár Radó Andrást, a „Nemzet Színészét” is. :D A legnagyobb sztár viszont Tipszmiksz Csabi, minden magyar szurkoló őstípusa, akinek emlékezetes mondatai örökre belevésődtek a tudatalattink mélyére, szállóigeként pedig halhatatlanná tették a csávót egy egész generáció számára. A Trollfoci abban zseniális, hogy nem kesereg a mai magyar futball felett, hanem inkább kiröhögi és egyben közösséget formál. Ennél előremutatóbb kezdeményezést, ami ráadásul egy baráti társaság ökörködéseiből nőtte ki magát, nem láttam idén, ezért érzésem szerint teljesen megérdemelt az első hely. Gratula srácok, csak így tovább!

A bejegyzés trackback címe:

https://martons.blog.hu/api/trackback/id/tr545714815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GergoV 2013.12.29. 02:02:32

Ez remek összefoglaló volt! Tibi atya nagy favorit nálam is.
süti beállítások módosítása