(ez egy hallgatói újságba írt cikkem teljes verziója...)

Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az új felsőoktatási törvény, de természetesen már jóval a kihirdetés előtt kiszivárgott egy s más a tervezetről. Mivel mi is csak kapkodtunk a fejünket a híreket hallva, ezért úgy gondoltuk, hogy összeszedjük egy csokorba az eddig napvilágot látott részleteket és megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba. Mindenesetre az alábbiakat ne vegyük készpénznek, mert a törvénytervezet még sokat változhat.

Namármost, sajnos az e havi újság keretei csak egy egyoldalas értekezést engednek meg számomra, ezért – bármennyire is szeretném – nem tudom elmesélni az egész sztorit Ádámtól és Évától, azaz hogy hogyan is működik jelenleg a felsőoktatás, milyen kritika éri azt, mik a problémák és miért is van szükség (illetve egyáltalán szükség van-e) változásra e területen, pedig nyilvánvaló, hogy egy ilyen ködoszlatásra nagyon nagy szükség lenne. De mivel a felsőoktatás egy nagyon komplex rendszer, ezért egy eleve reménytelen hosszúságú magyarázkodásba nem vágok bele – talán a következő számban már lesz elég hely kivesézni a remélhetőleg akkor már végleges formába öntött új törvényt.

Kezdjük is az egész felsőoktatást átható elvek módosulásával, ugyanis az új felsőoktatási koncepció alapvető szemléletbeli változásokat is hoz. Eszerint az új alapvetés az, hogy a felsőoktatás nem profitszerző szolgáltatás, hanem közszolgálat, s mint ilyen, a célja nem is lehetne más, mint kiművelt emberfők tömegeinek rászabadítása az országra és a gazdaságra. További célja a törvénynek, hogy emelje a felsőoktatás minőségét és hatékonyságát, azaz a hallgató a képzés során valóban piacképes tudást kapjon, és a munkaerőpiacon biztonsággal el is tudjon helyezkedni. Ezért a jövőben az államilag finanszírozott helyek nem a jelentkezések arányában lesznek elosztva az intézmények és a szakok között - mint eddig -, hanem intézményekre és szakokra lebontva a központi tervező (azaz nyilván egy ebben kompetens hivatal) fogja meghatározni a keretszámokat. Hogy ez mennyire követi rugalmasan a munkaerőpiac követelményeit és mennyire igazodik dinamikusan az egyes képzések népszerűségének trendjeihez, arról külön misét lehetne celebrálni, de helyhiány miatt ezt most szkippelném.

Az új koncepció abból indul ki, hogy a munkaerőpiac számára nem megfelelő a képzések szerkezete. Konkrétan túl sok bölcsészt képzünk, akik közül sajnos sokan csak a fóliába mehetnek paprikát kapálni, mert nem találnak a végzettségüknek megfelelő állást, miközben jó szakmunkásokból, specialistákból pedig hiány van. A kormány ráadásul elhatározta, hogy csökkenti a felsőoktatásra fordított összeget, és a fentiekkel együtt ennek egyenes következménye lesz az államilag támogatott szakok fokozatos keretszám-csökkentése és a keretszámok képzésenkénti átstrukturálása. Magyarul kevesebb embert fognak felvenni államilag támogatott képzésre (ennek következménye nyilván a magasabb ponthatár, hovatovább a nehezebb bekerülés lesz), és növelni fogják a műszaki terület támogatását pl. a fentebb említett bölcsész képzések kárára (tehát még inkább felkötheti a gatyát, akinek ilyen ambíciói vannak). Ebben nincs semmi meglepetés, a trend eddig is az volt, hogy az állam a keretszámokkal való finom potméterezéssel megpróbálta felülről a munkaerőpiaci igényekhez szabni a pontszámokat. A javaslat az elkövetkező évekre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) javaslatának megfelelően 2012-ben 40 ezres, 2013-ben 35 ezres, 2014-ben 30 ezres felvételi létszámmal számol.

Persze ha mindenki kommunikációs szakember (és diplomás munkanélküli, tegyük hozzá) akar lenni, akkor azon nem segít a központi szabályozás sem, ezért inkább más ösztönzőkkel kellene motiválni a leendő hallgatókat. Lehetne népszerűsíteni pl. a villamosmérnök képzést, mert azért az mégsem járja, hogy az ország tehetséges fiataljainak és leendő értelmiségi rétegének indokolatlanul nagy része vesztegesse tehetségét piacképtelen szakokon, de hát ez már megint más tészta…

Korábban felmerült, hogy a felsőoktatási intézmények kétharmadát be kéne zárni, mert egyszerűen felesleges ekkora kapacitás, az állam nem tarthat el ennyi egyetemet és főiskolát. Ha az állam kiszállna a finanszírozásból (azaz csökkentené az államilag támogatottan felvehető hallgatók számát és fokozatosan növelné a költségtérítéses képzés tandíját), nyilván ezen intézmények egy része piaci alapon, tandíj bevezetése nélkül tönkremenne (hiszen a kevesebb támogatott hely arányosan azt jelentené, hogy a kisebb egyetemeken és főiskolákon egyre kevesebb embert lehetne felvenni, ami az adott szakok halálát jelentené). Ráadásul elhelyezkedési és mindenféle egyéb statisztikák alapján bizonyítható, hogy nem egységes a képzés színvonala egy frissen alapított vidéki főiskolán és egy nagy múltú pesti tudományegyetemen, de ez alighanem józan gondolkodással belátható.

Azonban a kezdeti drasztikus tervek sokat puhultak a rektorok és helyi politikusok, valamint a józan ész hatására. A helyi főiskolák például a helyi értelmiség bázisai és sok kisváros ezekre alapozta jövőjét, valamint azt se felejtsük el, hogy milliárdos fejlesztések folytak szerte az országban, nagy luxus lenni hagyni, hogy ezek kárba vesszenek. Így hát jelenleg az a legújabb (ám korántsem biztos, hogy végleges) változat, hogy az új felsőoktatási törvény három féle felsőoktatási intézményt különböztetne meg: „tudományegyetem”, „egyetem” és „főiskola”, de ezek közül az „egyetem” státusz csak ideiglenesen, 2015-ig érvényes. Az átmeneti időszak alatt, az "egyetem" besorolású intézmények minőségjavításuk vagy integrálódásuk révén bekerülhetnek a tudományegyetemek sorába, vagy főiskolává alakulnak, esetleg magánintézménnyé válnak vagy megszűnnek. Megszűnő állami intézmények helyett magánintézmények alakulhatnak, ugyanakkor ezek fenntartásához az állam csak különleges, nemzetstratégiai szempontból indokolt, egyedileg elbírált esetekben, szerződés alapján járulna hozzá. Még ehhez annyit tennék hozzá, hogy nem csak intézményi szinten lesz összevonás, hanem a karok, szakok sincsenek biztonságban, tehát lehetnek olyan átcsoportosítások, hogy intézmények szakjai összeolvadnak és a párhuzamosságok megszüntetése nyilván az oktatók elbocsátását is maga után vonná. Mindez 2012 szeptemberétől élne, de az erről szóló döntést már elvileg 2011 októberében nyilvánosságra kellene hozni.

Az elején még annyit tennék hozzá, hogy a fentebb leírtak nem hivatalos, megerősített információk, vagy ha azok is voltak valaha, már nagy eséllyel átírták őket valamilyen mélységig. Az oktatási államtitkárság ugyanis idestova bő egy éve dolgozik az új felsőoktatási koncepción, amit a kormány már többször is visszadobott javításra. (És nem helyesírási hibákat találtak benne, hanem jóval súlyosabb hiányosságokat, amik miatt már párszor korrigálni kellett a tervezeten… lassan már többen írtak bele a törvénybe, mint külföldi turisták a BKV panaszkönyvébe, pedig ez nem kis szó). A végső verzió jelen sorok írásáig nem készült el, vagy ha mégis, akkor nem nyilvános, szóval a fenti részleteket tessék a helyiértéküknek megfelelően, egészséges szkepticizmussal kezelni. Mindenesetre a Parlament által elfogadott törvényre, majd ha aktuális lesz, mindenképp vissza fogunk térni.