Azt nyilván nem kell mondanom, hogy ha volt Magyarországnak egy igazi vérbő, csibészes, forradalmi politikusa, az Kossuth Lajos volt. Kossuthot az akkori politika igazi rocksztárjaként, fenegyerekeként ismerték, aki feketeöves szinten űzte a retorikát (kiváló, messze földön híres szónok hírében állt), mesterien formálta saját képére az országot és úgy általában véve menő volt. Igen, annak ellenére mondom ezt, hogy nagyon ciki dolgokat is csinált, például annyira erőltette a háborút, hogy gyakorlatilag rajta ment el '48. (A sztorit mindenki ismeri: a biztos vereségbe üldözte csapatainkat azzal, hogy a komáromi erőd bevehetetlen falai helyett nyílt színi összecsapást vállalt Szeged mellett az összevont cári és császári erőkkel. Mindezt azért, mert nem bízott meg az akkori Magyarország (s talán a világ!) legtökösebb, legzseniálisabb, hovatovább legmenőbb tábornokában, Görgey Artúrban, akinél jobb hadvezért azóta sem termelt ki ez a kibaszott ország.)
Kossuthot egyszerűen nem lehet nem menőnek nyilvánítani. Ki az, aki szerint nem menő, hogy egy egyszerű pesti ügyvédből a parlament jegyzője, majd pénzügyminiszter, végül élet és halál ura lesz? Ki az, aki szerint nem menő, hogy Kossuth hazafias, érzelmektől dús beszéde után az akkori Országgyűlés megszavazta, hogy 200.000 főnyi honvédseregre jusson elég pénz a költségvetésből? Ki az, aki szerint nem menő, hogy Kossuth megszervezte az ország védelmét, és kis híján megnyerte a szabadságharcot a túlerőben lévő és sokkal gazdagabb labancok ellen? Na ugye.
Sajnos Kossuth 1849 után menthetetlenül ciki és vállalhatatlan lett, érdemeiből persze ez mit sem von le. Minden idők legégőbb és legocsmányabb történelemhamisítása volt, mikor saját magától a felelősséget elhárítva Görgey Artúrra kente a szabadságharc bukását, ahelyett, hogy illő módon megköszönte volna neki azt, hogy dicső módon, emberfeletti teljesítménnyel védte a hazát, és jó néhányszor hadicsellel, magyaros huszárvágással, zseniális taktikai érzékkel alaposan elgyepálta az osztrákokat, kihúzva ezzel az egész országot a szarból. Valljuk be, más faszával verni a csalánt elég könnyű, ugyanakkor meglehetősen férfiatlan. Azonban ő is érezhette, hogy ez mennyire vérgyász, így elmenekülve az ellenség elől még időben lelépett a gecibe. Ezt lehet leleményességként és józan, racionális cselekedetként is értékelni (elvégre szép és hősies dolog mártírként kivégeztetni magunkat Haynauval, de azon kívül, hogy felolvastassák a nevünket egy szerencsétlen elsőáldozóval minden évben október hatodikán, nincs sok értelme), de ha már nagy volt az ember pofája és oberkedett (mi több, japánkodott!), akkor legyen elég férfi és vállalja a következményeket, tettei után a felelősséget! Hja kérem, hogy az már büdös és még bele is lehet halni...? Na, ez már igazán nagyon gáz egy ekkora történelmi figurától, akitől azért többet vártunk volna.
Na de most nem fikázni gyűltünk itt össze Kossuth Lajost, hanem éltetni, ugyanis eme büszkeségre okot egyáltalán nem adó dolgok ellenére egy egyértelműen kúl emberrel van dolgunk, aki egymaga többet tett ezért az országért, mint a rendszerváltás óta eltelt időszak összes kormánya együttvéve. Micsoda idők voltak azok, forradalmi idők! Történelmi nagyságaink indokolatlanul nagy része élt és alkotott akkoriban, és Kossuth még közülük is ki tudott emelkedni friss gondolataival, üde és rendkívül szórakoztató beszédeivel (amelyekkel szinte fanatizálta az embereket), valamint ügyes politikájával. Tisztelettel adózunk neki, és mai politikusaink is sokat tanulhat(ná)nak tőle. Leginkább alázatot, ugyanis a mostani képviselőink tartsák szem előtt azt, hogy a Parlament tárgyalótermének csarnokában hajdanán olyan, nem kis arcok ültek, mint Széchenyi István, Deák Ferenc vagy éppen Batthyhány Lajos, akikhez képest Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor egy gyenge kaliberű zsellér kistáska. Ha esetleg nem jönne ihlet az n+1-edik interpellációhoz, akkor tessék olvasgatni ezt itt alant, bátran ajánlom figyelmükbe. Szvsz legjobb Kossuth szpícs evör, kár, hogy nem maradt fenn róla videófelvétel:
"(...) Felhívom önöket ezen határozatra: (...) a nemzet (...) felhatalmazza a kormányt arra, hogy a szükséghez képest 200 000 fegyverest állíthasson, vagyis a jelen diszponibilis haderőt 200 000-re emelhesse, s ezen első percben 40 000 embert mindjárt kiállíthasson, és a többit aszerint s úgy, mint a szükség fogja kívánni. (...) Azért minden balmagyarázatok kikerülése végett egyenesen, ünnepélyesen kérem, midőn azt mondom, hogy adja meg a képviselőház a 200 000 főnyi katonát s az erre szükséges pénzerőnek előteremtését… (Nyáry Pál* felemelkedik helyéről, példáját az egész képviselőház követi, e szó: „Megadja!”, harsog az egész teremben. Szűnni nem akaró lelkesedés.)
Uraim! Mit mondani akartam, az, hogy ne vegyék e kérést a minisztérium részéről olyannak, mintha maga iránt bizalmat kívánna szavaztatni; nem! A hazának megmentését akarta megszavaztatni – meg akartam kérni önöket, uraim, hogy ha van valahol a hazában egy sajgó kebel, mely orvoslásra, ha van egy kívánság, mely kielégítésre vár: szenvedjen még egy kissé e sajgó kebel, s várjon még egy kissé e kívánság – ne függesszük fel ezektől azt, hogy megmentsük a hazát. (Zajosan kitörő helyeslés.) Ezt akartam kérni, de önök felállottak; s én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni! (Szűnni nem akaró lelkesedés, helyeslés és éljenzés.)"
