Arra jöttem rá idén, hogy én mindig az éppen aktuális évszakot imádom, és arra vágyom, hogy sose legyen vége. Márpedig az idei tél olyan, amilyennek a nagykönyvben meg van írva: hideg és havas, ahogy azt illik. A karácsonyi undorító meleget leszámítva (valahol 22 °C-ot mértek az országban!) gyönyörű szép telünk van, ez pedig különösen pozitív és üdítő fejlemény az elmúlt évek (a globális felmelegedésnek köszönhető) már-már mediterrán hangulatú telei után. Lehet, hogy irritálóan romantikus vagyok, de engem mindig lenyűgöz, ahogy a hó betakarja a tájat, minden ocsmányságot befed, tökéletes homogén fehér minden - még a legrondább városi sikátorok is egészen új designt kapnak, ha rájuk telepszik a több tíz centiméternyi hólepel. Hát nem sokkal jobb a lágyan aláhulló hópelyheket, mint a gyülölletesen zuhogó esőt nézni a szobából?! Hát nem csudálatos, orgazmus-közeli élmény egy téli naplemente a havas tájon?! Hát dehogynem. Én roppantul élvezem az ilyen idő minden egyes pillanatát.

Persze megértem azokat is, akik nem szeretik a telet. Hideg van és sötét, csúsznak az utak, havat kell lapátolni, nem lehet egy szál faszban/pinában kimenni a teraszra elszívni egy cigit, február végére tiszta depis lesz az ember, ráadásul még fűteni is kell. Igazság szerint én ezekkel az érvekkel nem is igazán vitatkoznék. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy próbáljuk meg észrevenni a télben rejlő apró szépségeket, ne mindig a kibaszott időjárásról panaszkodjunk. Az annyira, de annyira ciki.