Tegnap kicsit felidegesített egy magát szoftverfejlesztőnek valló véglény. Sőt, többet mondok: elvette a kedvem a szakmától, a komplett informatikusi karriertől. Úgy szar az egész, ahogy van. Én nem leszek egy irodában dolgozó utolsó csicska kockafejű programozó, azt megmondom!

Azért álljunk meg egy pinnanyalatra! A mérnök informatikus képzés nem egyenlő a programozó képzéssel! Itt súlyos tévedések vannak kérem! Legyünk korrektek, nevezzük nevén a gyereket, legyen a szak neve ezentúl Programozó BSc, aztán menjen oda, akinek hat anyja van. Ha az lesz a dolgom, hogy egy kibaszottul unalmas Microsoftos (pfff...) technológiára kell specializálódnom, és csak azt művelem mesterszinten egy cégnél, akkor köszönöm szépen, engem az az állás, ez a komplett életpálya úgy ahogy van, nem érdekel. Hidegen hagy, nem vagyok hajlandó csinálni, leszarom, kickban, fúj. Gyökér geekekkel úgysem jönnék ki jól, ha a munkatársaim lennének.

Hogy akkor mi a búbánatért járok mérnök informatikus szakra? Elmondom én. Azért kérem, mert úgy gondoltam, hogy ez az a szakma, ami úgy-ahogy érdekel, viszonylag közel áll a szívemhez és úgy gondoltam, hogy ha keményen nekiállok, akkor van esélyem arra, hogy jó szakember legyek, hovatovább a végzettségemmel arányos pénzt tudjak keresni. Pályaválasztásnál még valami bölcsész-szak jöhetett volna szóba, de azt rögtön kizártam, mivel annyira nem érdekel az írás, hogy valami bértollnokként végezzem a Kisalföldnél, aztán én szerkesszem a gyászhíreket. (Meg amúgy is, amiket hallottam én a kommunikáció és médiatudomány fedőnevű büfészakról, azokat jobb le sem írni, inkább hatóságilag kéne betiltani az egészet...) Nyilvánvalóan csak a műszaki pálya jöhetett kilátásba, ott legalább jófejek a szaktársak, kivéve talán az infót, ahol néha túlreprezentáltak a kockák, de hát őket el kell kerülni messziről. Egy korábbi bejegyzésben már leírtam, hogy szerintem az építész a legszebb szakma evör, ehhez tartom is magam, de hát meglehetősen esélytelen volt oda bekerülnöm, meg nem is érdekelt annyira, hogy fater nyomdokaiba lépjek. Amúgy is, garantáltan szar mérnök lettem volna. A gépészmérnökit felejtsük el gyorsan (pedig nagyon jó az is), mi marad, ami vállalható, hát talán a közlekedésmérnöki, a villamosmérnöki, meg a mérnök infó. Nabazmeg. Komolyan mondom, mindegyik érdekel, szívem szerint megcsinálnám mindet (már ha meg tudnám, muhahaha), de hát csak az infót választottam. Amivel csak egy gond van, hogy a másik kettővel ellentétben UNALMAS.

A legélvezetesebb tárgyakat már az elején ellövi a rendszer. Analízis, Digitális hálózatok, Villamosságtan, majd Lineáris algebra, Diszkrét matematika, Valószínűség-számítás, Jelek és rendszerek, Szabályozástechnika... Bezzeg a villamosmérnökök, azok legalább érdekes dolgokat tanulnak, mi meg szopjuk a faszt. Mi a megoldás? Poénból, puszta szórakozásból elvégezni a villamosmérnökit, aztán - mivel úgyis arra alapszik az infó - elvégezni gyorsan azt is, persze nyilván BME-n. Villamos kollegák olyanokat tanulnak például telekommunikációból, amikről én csak álmodhatok, hát hogy lehet így kibaszni szegény infósokkkal?! Milyen tárgyak maradnak itt nálunk, SZE-n, nézzük. Csupa géptermi oktatás, dögunalom. A képzés második felében a mérnöki képzést elfelejthetjük, gyakorlatilag beiratkoztunk egy programozó tanfolyamra: UML-alapú fejlesztés I.-II., Vizuális alkalmazásfejlesztés I.-II., Vizuális adatbáziskezelés I.-II., Objektumorientált technológia, és még folytathatnám a sort. Persze van néhány üdítő kivétel, ami nyilván azért került be a képzésbe, hogy valahogy rá lehessen aggatni a diplomát megszerző szerencsétlenre a mérnök kifejezést, pedig az illetőnek a szakmához nyilvánvalóan semmi köze sincs: Számítógépek felépítése és üzemeltetése (nyami), Beágyazott rendszerek (hmmm...), Web-technológia I.-II. (áucs), Multimédia (yeaah)...

Jó, persze én vagyok a hülye fasz, mert szeretek tanulni. De tényleg. A matekos meg a villanyos tárgyak ezért jók, érdekes az anyag, kihívás a vizsga. Programozásból is az, de az mégis más... A változatosságon van a hangsúly, legyen szép színes az, amit az ember tanul, BME-s mérnök infón azért valami ilyesmi a helyzet. 

Mondjuk most kezdek rájönni arra, hogy szívesen lennék gimis tanár. Szar tanár lennék, az kurvaélet, de szerintem élvezném. El tudnék képzelni egy olyan életet magamnak, hogyaszongya informatikusként szednék magamra némi pénzt, utána meg nyitnék egy vállalkozást, vagy mellékesként vinném tovább valahogy a szakmát, közben meg elmennék infót és törit tanítani. Jó kérdés, hogy ezt közben hol sajátítanám el, meg micsoda hülyeség tanárnak menni, pláne 10-15 év versenyszférában eltöltött idő után, meg úgy egészében véve, egy idióta balfasz vagyok, hogy ilyenek egyáltalán megfordulnak a fejemben. Különben is, hangzik a mantra, itt kell hagyni ezt a kurva országot, és betegre keresni magunkat külföldön, aztán hazajönni májerkedni 40 évesen. Hát a nagy büdös lófaszt.

Szerintem a lényeg az lenne valahol, hogy élvezzem, amit csinálok, tényleg érdekeljen a munkám, találjam meg benne a szenvedélyt. Csöpögősen hangzik, de bazmeg, ki a boldog ember? Aki robotol a gyárban, meg netezik egész nap az irodában, vagy akinek mondjuk saját autószerelő-műhelye van az udvaron/garázsban vagy egy kőművesbrigáddal járja a vidéket? Hát nekem utóbbi kettő jobban tetszene, az biztos. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy egy undorító irodában kell dolgoznom. Fúj.

Persze ha tényleg jó a társaság, haverok a kollégák, meg a hülyülés, van motiváció, van versenyhelyzet, szórakoztató a munka, élvezem amit csinálok, akkor még az iroda is beleférhet. Ez a boldogság titka, nem a pénz, persze az sem utolsó szempont. Túl rövid az élet, hogy monotonitásra basszam el. Persze inkább a kockulás, minthogy elzavarjanak kubikolni, az hótziher. :D

A rosseb tudja, mit fog hozni még az élet, de az biztos, hogy addig jó az embernek, míg tanul. Előtte van az élet, szabadon formálhatja, elképzelheti a jövőjét, de ahogy tellik az idő, egyre kevesebb lehetősége van alakítani az embernek a sorsát, szűkülnek az alternatívák. Ne akarjon senki se felnőni, nekem például már most, 20 évesen semmi kedvem hozzá. Pedig, tetszik vagy nem tetszik, muszáj. 

Persze, az elixír, az örök fiatalság titka ott áll mindenki előtt: fiatalok között kell lenni, el kell menni tanárnak. No, nem ám cigányok közé, hanem egy rendes gimibe. Aki nem tudja, az had tanítsa, nemdebár?