A parlamenti váltógazdaság logikája vs. hideg polgárháború
A parlamenti váltógazdaság logikája az, hogy ma neked, holnap nekem, azaz semmit ne tegyél a ciklus alatt, amit ha a másik tenne meg, akkor az neked rossz lenne. Nem vagyok naiv, nyilván a világ bármely helyén mindenki meg akarja szerezni és meg is tartani a hatalmat. Viszont azt sem gondolom, hogy csak nálunk lenne ilyen éles a harc a két politikai tábor között. (Meglepő, de mondjuk Angliában, a demokrácia bölcsőjében a jelenleg hatalmon lévő Munkáspárt hasonló vádakkal illeti az ellenzéki konzervatívokat, mint nálunk az MSZP a Fideszt. Azaz ők bizonyára tönkretennék az országot és képtelen kormányozni. Az a fene nagy büdös helyzet, hogy Gordon Brownéknak ebben van is némi igazuk, ezt jelzi, hogy David Cameron vezetésével a toryk az EP-ben kiléptek a Néppártból és saját, euro-szkeptikus (!) frakciót alapítottak.)
De maradva a hazai helyzet elemzésénél, érdemes megjegyezni, hogy nálunk a fentebb leírtakkal szemben a Ludas Matyi logikája érvényesül: háromszor verem rajtad vissza, amit elkövettél ellenem. Ez vezetett ahhoz, hogy mindennél fontosabb a hatalom megtartása/megszerzése, és ezért nyilvánvaló gazdaságpolitikai hibákat is el lehet követni (konkrét példa: Medgyessy túlköltekezik, hogy megállítsa Orbán Viktort). Azonban a két oldal motivációjában jelentős különbségek vannak.
- A jobboldal a mai napig nem fogadja el legitimnek a baloldalt. A pártállam és a kommunista diktatúra örököseinek, a nemzet megrontóinak, külföldi érdekek kiszolgálóinak, tolvaj gazembereknek tart mindenkit, aki nem vele van. „A haza nem lehet ellenzékben”, ugyebár. Amikor 2002 Orbán veszít, és kicsi a különbség, rögtön jön egy régi magyar mítosz: ezek csaltak. Ez egy jobboldali ország, itt a baloldal csak csalással győzhet. És lám, 2006-ban megerősítést nyer a teória, hála Gyurcsány őszödi beszédének.) Továbbá már a rendszerváltás után megjelenik a jobboldali kizárólagosság elve. Csurka István mondja ki először: „Aki magyar, velünk tart!”, hovatovább aki nincs velünk, az nem igazán magyar. Ez megítélésem szerint roppant káros felfogás, a hazafiság kisajátítása, a „nemzeti oldal” elnevezés régóta mérgezi a magyar közéletet, akár igazak a vádak, akár nem. Hozzá kell tennem, hogy ebben a baloldal is ludas, hiszen nem vált érzelmi közösséggé. A milliós megmozdulások, a tüntetések, a civilekkel való demonstrációk a nagy demokráciákban általában baloldaliak, nálunk meg a történelem úgy hozta, hogy jobboldaliak. A nagy megmozdulás szerves része a demokráciának, és biztos, hogy a baloldal komoly hátrányban van a jobboldallal szemben, hogy nem tud a nemzeti szimbolikával, egyáltalán az érzelemvilággal mit kezdeni. Persze, Gyurcsány kitalálta a nemzeti közép fogalmát, meg a patriotizmust, de ez a helyzetet alapjában véve nem változtatta meg.
- A baloldalt egyértelműen egzisztenciális célok vezérlik. A baloldalon szabályosan érződik a félelem: mi lesz velünk? A biztos megélhetéshez szükséges kereteket a kormányzás ódiuma adja, és ahogy fentebb hosszabban taglaltam, az MSZP azért nem bír ellenzékben létezni, mert egyszerűen a kádári elosztóhagyományhoz szükség van az állami pénzcsapokra. A pártnak ráadásul a tetemesre nőtt holdudvarát, valamint a hozzájuk tartozó (a rossz nyelvek szerint zsidó származású) gazdasági elitet is ki kell szolgálnia jól fizető állásokkal, végkielégítésekkel, állami támogatásokkal, elnyert közbeszerzésekkel, satöbbi. Itt engedje meg a kedves Olvasó, hogy idézzek párat a mára klasszikussá vált „szenvedélyes igazságbeszédből”, ugyanis a kiszivárogtatott anyag az egész magyar politikát, a magyar baloldalt mutatja be belülről. Kár, hogy ebből a beszédből mindenki csak az "elkúrtuk"-at és a "hazudtunk"-at ismeri. Pedig ha meghallgatnák/elovasnák az egészet az emberek, rájönnének, hogy Gyurcsány nagyon a fején találta a szöget. „(…) Mindenki döntse el magában, hogy 4-500.000 Ft-ért csinálja a dolgot (ami kurva fontos, különösen, ha az embernek nincsen más szakmája, csak ez, tudom én) (…) Nem a történelem könyveknek, arra szarok, egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e. Hogy én személy szerint egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot. Azt mondjuk-e, hogy a kurva rohadt életbe, jöttek párak, meg merték tenni, és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francba lesz majd az útköltség elszámolásunk, bassza meg! Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy akkor a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem. Hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország! Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot! Csak azért! Egzisztenciát lehet még találni sokat. Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom, ne vágjátok mindig a képembe! (…) Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől. De hölgyeim, és uraim! Ez egy pár száz embernek meg a családjának, meg az ismerőseinek a problémája, a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni! Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani. (…)” Az ideológiai kérdés csak az anyagiak után jön: ezek nem értenek hozzá, a szakértelem pártja az MSZP, az országot csak mi tudjuk vezetni. Ciklusos gazdaságpolitikát csinálnak, azaz vannak alkoholista korszakok, amikor öntik a pénzt a gazdaságba, majd utána jön a megszorítás, az alkoholelvonó-kúra. A baloldal válsága ebből következik. A baloldal úgy képzeli más nem is tud kormányozni, ennek a gazdaságpolitikának ő az egyedüli letéteményese. Márpedig ennek a politikának a támogatottsága csökken, az SZDSZ pedig a vége felé fut.
Bár a hideg polgárháború a rendszerváltozás után indult, valójában a gyökerei mélyen a XX. századba, vagy még azelőttig nyúlnak vissza. Ennek következtében nem sok értelme van keresni, hogy ki adta az első pofont. A pártok mindenesetre nagyon hamar rájöttek, hogy van egy nagyon mély törésvonal a magyar politikában, és érdemes beállni az egyik oldal mellé, mert hatalmas mozgósító, szervező erővel bír. Korábban a Fidesz nem akart beállni egyik oldalra sem, meg akarta haladni ezt a törésvonalat, felül akart emelkedni rajta. Amikor viszont a Fidesz a jobboldal vezető pártja lett, nem modernizálta azt, lényegében elfogadta a jobboldal összes vádját a baloldalra nézve.
Nem csoda tehát, ha ebben a politikailag és társadalmilag kettészakadt, gazdaságilag sikertelen, boldogtalan, elégedetlen országban az emberek a rendszerváltást kárhoztatják, mondván, már ott el lett rontva minden: új rendszer, új alkotmány kell. Márpedig hogy ezt levezényeljük, nemzeti egységre lenne szükség, amire a közeljövőben nincs esély. Így teljesen nyilvánvaló, hogy az egyik oldal csak a másik oldal kárára tudna véghezvinni egy ilyen „új rendszerváltást”, ami a hideg polgárháború folytatását, és a bajok fokozását jelentené. Ennek ellenére mindkét oldal úgy gondolja, hogy eljön a végső győzelem időpontja és ezer évre a jók fognak győzni a rosszak felett. Ezért félnek Orbán kétharmados győzelmétől annyira a baloldalon, és ezért mondta Orbán Viktor, hogy „egyszer kell nyernünk, de akkor nagyon”. Hát, megmondom őszintén, nem szeretnék jobboldali diktatúrát sem. A baloldalit inkább elviselem, tőlük már úgyis megszokta az ember. Márpedig sajnos Orbán Viktor néha hajlamos elragadtatni magát és mélyen antidemokratikus dolgokat mondani, néha csinálni (csak két példa: „Ellenzék nélkül is működik a Parlament.” illetve a három hetente összehívott országgyűlés ’98 és 2002 között). Bár nyilván szükség lenne egy hosszan tartó konszolidációs időszakra, de ezt a XXI. században, Európa közepén már nem lehet megcsinálni.
Persze az is benne van a pakliban, hogy ha a Fidesz hosszú csatározás után végleg legyőzi korábbi nagy ellenfelét (hiszen a Fidesz létét a szocialisták kihívása indokolta, ezért lettek nagy jobboldali (?) néppárt, és azért néznek el nekik sokan sok mindent, mert ők az MSZP egyedüli alternatívái), akkor megszűnik a politikai létjogosultsága, új identitást kell magának találni, különben menthetetlenül elsüllyed. Az MSZP – mint konstans kormánypárt, volt állampárt – talált magának identitást, nevezetesen azt, hogy a semlegesek szavazatainak sokaságát elhódítva egy baloldali, ámbár végtére a centrumban lévő erőként, egyfajta baloldali egységpártként kormányozza az országot. Ha valóban centrális pártszerkezet elé nézünk, akkor a Fidesz is abban találhatja meg az új létjogosultságát, hogy demokratikus erőként, jobboldali egységpártként hosszabb távon kormányozza az országot, és megvédje a szélsőségektől. Magyarán véget érhet az a szisztéma, miszerint nálunk a politikai váltógazdaság azt jelenti, hogy a kommunista utódpárt néhány ciklus erejéig szünetelteti tevékenységét. Az MSZP szerepét a Fidesz veheti át, őket kell majd szidni, de a dolognak erre a vetületére is ki fogunk térni természetesen.
„Mi úgyis maradni szoktunk”
Gyurcsány mondta azt, hogy "mi mindig maradni szoktunk", és ezzel nagyon megragadta a velejét a dolognak. 1945-től 1990-ig, 45 éven át az MSZMP volt az egyetlen párt Magyarországon. Aki politizálni szeretett volna, az kénytelen volt belépni a pártba és ott ügyködni - akár egyetértett az eszmével, akár nem. A gazdasági és politikai kapcsolatok terén, pártvagyon és pártkiépítettség terén, káderpolitika terén az MSZP a rendszerváltás után is a legjobb helyzetben volt az országban. Hatalmas öröksége volt a pártnak, jóformán mindenhol voltak emberei, és ami a lényeg: egyedül nekik volt elég kapacitásuk, elég emberük, és elég tapasztalatuk, rutinuk, szakértelmük ahhoz, hogy az országot irányítsák.
Nem véletlen, hogy '94-ben azzal kampányolt Horn Gyula, hogy szavazzanak ránk, mert mi értünk hozzá. Az, hogy '98-ban a „polgári erők” győzni tudtak, nagyon kevésen múlott. Ne felejtsük el, hogy az MSZP akkor több szavazatot szerzett, mint a Fidesz. akkor egy fiatal, lendületes, de európai és országos értelemben is komolytalan, politikai infrastruktúrával (káderekkel, tapasztalt politikusokkal, szakemberekkel, kapcsolatokkal) nem igazán rendelkező párt volt. Ehhez még hozzájött Torgyán József, aki sikeresen szétverte a kisgazda pártot, és másról sem szóltak a hírek, hogy miket művelnek a kisgazdák, egymást gyilkolják és az egyik botrányból a másikba keverednek, miközben a Fideszen belül is helyezkedés folyt. Mit láttak azok, akik nem voltak elvakult Orbán-hívők? Azt, hogy ezekből nem kérünk tovább: sok volt nekik a jobboldali értelmiségből, elegük lett a Fideszből Orbánostul, Kövérestül, Torgyánostul. Akkor inkább jöjjön megint az MSZP, nézzük meg, mit tudnak ehhez képest. Az emberek és az én agyamban is úgy vannak ők (mármint a szocik) aposztrofálva, úgy szocializálódtam, hogy az MSZP az örökös kormánypárt. Furcsa volt őket ellenzékben látni, na.
Mára a Fidesz is néppárttá alakult, már van országos hálózata, már szinte mindenhol van helyi alapszervezete, vannak káderei, a gazdasági-értelmiségi holdudvar terén is jól áll, és már-már úgy tűnik, kiegyenlítődött a médiafölény is. A Fidesz politikailag, szakmailag és káderek tekintetében is abszolút felnőtt a kormányzás feladatához, sőt, az MSZP kádári irányítási stílusát felváltva valami új, modern kormányzást kezdhet el, ami nagy valószínűséggel sokkal jobb, gördülékenyebb és hatékonyabb lesz, mint az évtizedek alatt bejáratódott, rutinból kormányzó kádári iskola.
A Fidesz mára Európában is teljesen elfogadott erő lett, ráadásul Orbán Viktor személyében egy nemzetközileg is elismert politikus vezeti a jobboldalt. Persze, hogy félnek tőle Szlovákiában! A nyugati sajtó egy része radikális populistának bélyegzi, de könyörgöm, hogyan lehet Magyarországon választást nyerni, ha nem populizmussal?! Orbán, úgy tűnik, megtanulta a leckét, jelesül azt, hogy az tud Magyarországon hosszú időn keresztül meghatározó kormánypárt lenni, aki elnyeri a nemzeti közép, a semlegesek százezreinek szavazatát. (Ezzel persze saját jobboldaliságát kockáztatja, de hát ez szükségszerű.)
Magyarul fogalmazva: a Fidesz szavazótáborának van egy nagy magja, amivel választást nem lehet nyerni, de egy jó 35-40%-ra elég. Ők polgári-keresztény értékeket valló, nemzeti gondolkodású magyarok, és sokan vannak, de nem elegen. Orbán ezt úgy érte el, hogy egyesítette a jobboldal erőit a Fideszben („egy a tábor, egy a zászló”-stratégia). A kisgazdák, a szélsőjobb mind oda szavaztak, az MDF-től is rengeteg embert elszipkázott a Fidesz (a mai MDF-re szerintem már senki sem szavaz azok közül, akik régen). A baloldalnak biztos szavazóinak tábora ennek a töredéke: az ortodox balosok kb. 20-25%-nyian vannak, az MSZP a többit a választási stratégiájának két legfontosabb komponensével, osztogatással valamint riogatással szerzi a semlegesek közül. Ezért mondom azt, hogy az MSZP egy baloldali, de a választók centrumát meghódító erő.
Csakhogy mostanra ez a helyzet nagyban megváltozott. Az emberek csalódtak az MSZP-ben, már csak a kemény mag tart ki a párt mellett, a volt SZDSZ szavazók pedig megosztódnak az MDF és az LMP között. A Fidesz tábora hatalmasra duzzadt, Orbán joggal gondolhatja úgy, hogy a választók zöme őt támogatja. De ez már nem egy tisztán jobboldali párt, hanem egy ideológiájában konzervatív, polgári, de alapjában véve baloldali értékeket képviselő centrumpárt lett a Fidesz. Az eddigi homogén szavazóbázis hirtelen sokszínűvé vált: megtalálhatók itt a párt törzsszavazóitól kezdve a volt MSZP-szimpatizánsokon át a semlegesekig mindenki. És nem azért lettek ennyien, mert a Fidesz annyira menő lenne, hanem mert szabályosan érezni azt a várakozást, hogy jöjjön a Fidesz, jöjjön Orbán Viktor és akkor jobb lesz. Azaz a többség virtuális, a jelenlegi kormány ellenében jött létre. Míg az MSZP csak a semlegesek közül vesztett voksokat, a törzsszavazók megmaradtak, ellenben a Fideszt a kemény magból hagyták el sokan a Jobbik kedvéért és helyettük jöttek a politikai állásfoglalásukat hamar megváltoztató semlegesek. Nagy a kockázat, hogy ez a hatalmas tábor szépen lassan lemorzsolódhat, és akkor máris középpárttá zsugorodik a Fidesz és oda az annyira áhított centrális pártszerkezet.
Több kérdés is felmerülhet: a Fidesz tényleg olyan centrumpárttá tud-e válni, mint egészen idáig az MSZP: azaz jobboldali párt léttére meg tudja-e tartani a saját szavazóit (érzelmi húrokat pengetve) illetve magához tudja-e csábítani a nagy nemzeti közepet (populizmussal). Orbán Viktor képes lesz-e minden magyar elnöke lenni, vagy megmaradna a „nemzeti oldal”-nál? A Fideszből tényleg egy nagy egységpárt lesz, amely akár több cikluson keresztül is kormányozhat? Lesz-e Orbán-korszak?
A két kisebb pártra kitérve: az MDF-nek mindig megvolt a maga jobboldali tábora, mára azonban egy neokonzervatív, inkább liberális párt lett az MDF, amely megpróbálja majd elhódítani az SZDSZ szavazóit. No igen, szegény SZDSZ. Pedig milyen szükség lenne egy liberális pártra Magyarországon. Az SZDSZ-ben is van jó pár olyan ember, akire kormányzati pozíciót rá lehet bízni, ezért is kár, hogy nagyobb valószínűséggel ők esnek ki a Parlamentből, nem pedig a Dávid Ibolya-Herényi Károly duett által vezetett, maroknyi káderrel rendelkező MDF. Meg azért az SZDSZ-nek inkább volt egy markáns liberális karaktere, mint az antalli útról réges-rég letért, egyébként a magát büszkén konzervatívnak nevező MDF-nek. (Az MDF helyesen felismerte, hogy a gazdasági liberalizmusra van igény, nem pedig a buzikat, cigányokat és drogosokat felkaroló emberi jogi liberalizmusra).
Örökös ellenzéki szerep, avagy nem lehet más a politika?
Már fentebb pedzegettem, hogy a jobboldal nem ismeri el legitimnek a baloldal hatalmát. Jóformán tagadja a rendszert, ezzel teljesen egybemossa az államot, a hatalmat az MSZP-vel. Jól láthatóan a Fidesz politikusai és a jobboldali értelmiségiek akkor vannak elemükben, amikor elmondhatják, hogy ez a csúnya baloldal mennyi kárt okozott az országnak és miket műveltek ezek itt az elmúlt 60 évben. A mai jobboldal még mindig úgy tesz, mintha még mindig az Ellenzéki Kerekasztalban üldögélne. Rendre ellentmond a kormány összes intézkedésének, még azt is bírálja, ami nyilvánvalóan szükséges ahhoz, hogy az ország finanszírozható maradjon. És előjönnek a nagy szónokok Kövér Lászlótól kezdve Kósa Lajoson át Orbán Viktorig, akik az ország újjáépítéséről, a felelősök elszámoltatásáról, végső igazságtételről beszélnek, lelkesen. Azaz: az állampárttal szemben határozzák meg magukat. Persze, teljesen jól lehet baloldalról támadni az MSZP-t, fel lehet karolni a szakszervezeteket meg a rokkantakat, de ez nem komoly párthoz illő dolog. A Fidesz kommunikációja tehát rettenetes, Szijjártó Péter pedig külön irritáló. Az, hogy eddig ez bejön, csak annak köszönhető, hogy az ellenfelek dolgoznak helyettük. Elég hátradőlni a székben, és várni, ahogy a szavazók elfordulnak a kormánytól.
De ha már ennyire szembehelyezkedik a rendszerrel a Fidesz, mi lesz, ha ők lesznek a rendszer? Mi adja majd a létjogosultságot, a legitimitást? Ki ellen fog harcolni Orbán Viktor? A Jobbiktól védi majd meg a magyar demokráciát? Miről fog tudni majd beszélni? Hogy gyarapodik a nemzet, minden szép és jó? Nem lesz az kicsit unalmas?
Az utóbbi években nagyon ráégett a Fideszre az örökös ellenzéki szerep, és pont ezért nem lehet eléggé komolyan venni. Programjukat, a fedezet nélküli adócsökkentést egyszerűen nem lehet megcsinálni. Nem lehet visszaállítani a 13. havi nyugdíjat, nem lehet nem megszorítani, ha egyszerűen az IMF-szerződésben kötve van a hiány. Manapság az a divat, hogy a kormány csinál valamit, a Fidesz pedig bejelenti, hogy amint lehetősége lesz rá, eltörli az intézkedést. Ezzel a Fidesz cölöpöket ver le, olyan dolgokat ígér meg, amiket kénytelen lesz majd teljesíteni, amennyiben pedig ezt nem teszi meg, hiteltelenné fog válni. Ugyanúgy be fogja csapni a szavazóit, mint Gyurcsány tette 2006-ban. Persze, nem féltétlenül erről kell szólnia a kampánynak, ahogy a kormányprogram is csak körvonalazódik. Ha Orbán azt fogja végrehajtani, amit megígért, akkor nem lesz hitelességi probléma.
Holdudvar, gazdasági kapcsolatok
Általánosságban megállapítható, hogy az MSZP-ben több a gazember maffiózó, a Fideszben pedig az irritáló idióta. Viszont a Fidesz sem tudta levetkőzni azt a nagypártiságból fakadó problémát, miszerint felhígult a káderlistája és olyan emberek is elkezdtek a Fideszben politizálni, akik 1) úgy látják, hogy ehhez a politikai erőhöz érdemes csatlakozni, ha pozíciókhoz szeretnének jutni 2) polgári-keresztény (direkt nem írtam nemzetit!) értékrendet vallanak. Ha azt feltételezzük, hogy a Fideszben azért odafigyelnek arra, hogy piti bűnözők ne kerülhessenek hatalomra, akkor azt kell mondanom, hogy Fót fideszes polgármestere, Mádly Zsolt esetében nagyot tévedtek, ugyanis Mádly úr csak úgy ontja magából a botrányokat. Persze a Magyar Nemzet - pár nap kínos hallgatás után - igyekezte kozmetikázni a helyzetet, de meglehetősen homályos magyarázattal tudták csak menteni a mundér becsületét. Egy a lényeg: az ilyen botrányhősöket ki kell lökni a Fidesz soraiból: ha legalább a látszatát fenn akarják tartani annak, hogy ők ebben a minőségben is jobbak és erkölcsösebbek, mint az MSZP.
Az MSZP-ben ilyen már fel sem tűnik - annyi ügyet elő lehetne venni Zuschlag Jánostól kezdve Hunvald Györgyön keresztül Veres János viselt dolgaiig, hogy fél napig írhatnám ide. A szociknál ez teljesen megszokott dolog, senki nem csinál belőle nagy ügyet - és azt kell mondanom, ez nem is feltétlenül baj. Sőt, kifejezetten szórakoztató lehet MSZP-kormányok alatt sajtót csinálni, hiszen mindig kerülnek elő újabb csontvázak a szekrényből. Ők megtehetik, egyébként meg a legjobb családban is előfordulnak ilyenek... Én személy szerint egyáltalán nem háborodom fel rajtuk, sőt, kifejezetten menőnek tartom, hogy ennyire szórakoztató a közéletünk, nem unatkozik senki. Persze pár végtelenül sótlan ember hajlamos teljesen felhúzni magát mondjuk a Hócipő állami infúzióján, de hát észre kell venni, hogy a politika így működik. És itt nem arról van szó, hogy ki becsületes, vagy ki nem: egyszerűen így van felépítve a rendszer. Egy kis korrupció, egy kis állami megrendelés, egy kis támogatás még bőven belefér. Az uniós pénzek tömeges lenyúlása, a Postabank-ügy, a Kulcsár-ügy az viszont már nagy pofátlanság, ennek ellenére ez táplálja azt az érzésünket, hogy Abszurdisztánban élünk. Nálunk nemzeti sport adót csalni, átverni az államot, szidni a kormányt, az önkormányzatot – hovatovább a pórnép is épp ugyanolyan abszurd, mint a vezetői.
Az MSZP, mivel hozzászokott, hogy ez egy következmények nélküli ország, a kormányzás mellett kényelmesen teret ad a mutyinak is. A Fidesz most már hasonlóan nagy párt lett, mint az MSZP, és mint látjuk, elkezdődött a mutyizó emberek befurakodása. Nyilván, ha kormányra kerülnek Orbánék, tuti lesz majd pár kétes ügy (ez ezzel jár), de érzésem szerint jóval kevesebb, mint ami most van. Ez pedig azzal fog járni, hogy csökken az abszurditás szintje az országban, ami miatt az emberek – köztük én is – rosszul fogják érezni magukat. Ugyanis nálunk szinte sikk azon élvezkedni, hogy itt minden olyan magyar. Ha valami javulás van, nem is tudunk neki őszintén örülni, annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy minden egyre rosszabb, minden egyre abszurdabb.
Az utóbbi időben meglehetősen elkényelmesedtek az újságírók és a közéletet szemmel tartó honpolgárok is, ugyanis a 2002 óta regnáló szocialista kormányzás alatt, de főleg 2006 óta hihetetlenül izgalmas és egyben botrányos a magyar politika, ami azt jelenti, hogy sokkal szórakoztatóbb, mint egy unalmas, egyre javuló tendenciákat felmutató, stabil jobboldali kurzus. Már csak az a kérdés, hogy ha Orbánék átveszik a hatalmat, akkor mi lesz? A nagy kérdés az, hogy a Fidesz tényleg újjá tudja-e építeni az államot, le tudja cserélni a régi kádereket, fel tudja számolni a szoci kapcsolatokat, vagy négy év múlva újra visszatér a régi style. Mert ugyan most a Fidesz négy évre elnyeri a kormányzás jogát, de ha a szocik mentik a bőrüket, kibekkelik ellenzékben a jobboldali kormányzást, rendezik a soraikat, új embereket építenek fel, imidzset váltanak, könnyen restaurálódhatnak megint. Márpedig a holdudvarban rengeteg olyan ember, cég, alapítvány, satöbbi van, akik a Fidesz-kormány alatt eltűnnek majd, de később megint tartani fogják a markukat, hátha nekik is leesik valami morzsa az asztalról. A másik lehetőség az, hogy most abszolúte lezárul egy korszak, véget ér a posztkádári MSZP korszaka (Gyurcsány próbált ezen változtatni, modernizálni a pártot, de ez csak a felszínen sikerült, bukása után pedig visszatért a posztkádári keménymag, most már a párt másodvonala), és a következő generáció megpróbál egy új szociáldemokrata pártot létrehozni, a holdudvar pedig politikailag semlegessé válik, tehát az új kormányerőhöz fog majd hozzádörgölőzni és hízelegni, belevegyülve a Fidesz saját, jobboldali holdudvarába (mert olyan is van, csak jóval kisebb!). Ezt támasztja alá, hogy a helyezkedés már most megindult, az ingyenélő férgek már igyekeznek Orbán felé nyalni.
De mi lesz azzal az MSZP- és SZDSZ-barát gazdasági elittel, ami már a rendszerváltás óta, sőt azelőtt is a háttérben húzogatja a szálakat? Nem mindegy, mert nem kis erőről van szó (én a ballib gazdasági elitet kb. 70%-osra taksálom, a jobbos olyan 25%, plusz a többi), a zsidó lobbiról és egyéb külföldi érdekkörökről nem is beszélve, akiknek nagyon jó, hogy az MSZP van kormányon. Ez a nagy kérdés, emberek.
A jobboldali értelmiségről
Azért csak a jobboldali értelmiségről írok, mert a baloldalira kár szót pazarolni: hazug, gyűlöletkeltő gazemberek, akik démonizálják a jobboldalt és egyáltalán nem fogadják el a parlamenti váltógazdaságot. A másik oldal véleményformálói sokkal érdekesebbek. Nem hülye emberek, sőt, néha szimpatikusak is, csak hülyeségeket beszélnek. Itt van például Eperjes Károly, aki művészetének egyébként a legnagyobb tisztelettel adózom. Eperjes mélyen vallásos ember, még ezzel sincsen különösebb bajom (sőt, én is az vagyok), csak könyörgöm, ne akarjuk ezt minden áron kiterjeszteni a kormányzat működésére. A Fidesz mostani közönségének a zöme nem akar vizsgázni magyarság- és/vagy hívő-teljesítményből. 1998 és 2002 között is voltak ilyen vicces dolgok, hogy a köztisztviselők személyi aktájában nyilván tartották, hogy az esküjük elmondásakor kérték-e Isten segedelmét, vagy sem. Ezeken fel lehet háborodni, de közel sem akkora botrányok, mint amik manapság fordulnak elő a szoclib-éra idején. Az Echo TV-s arcokról, a szittyamagyaroktól, Boros Bánk Leventétől, és hasonlóktól meg tényleg mentsen meg az Úristen. Én elviselném őket, csak az a baj, hogy túljátsszák a szerepüket, és többet ártanak a jobboldalnak, mint használnak. Ha lesz rá időm, mindenképpen elkezdem gyűjteni ezeket a gyöngyszemeket.
Történelmi távlatok
Amikor Magyarország jövőjéről beszélünk, muszáj megjegyezni azt is, hogy nemcsak a hazánk, hanem az egész világ egy mérföldkőhöz érkezett. A gazdasági válság véget vetett egy korszaknak, és most senki sem tudja, mi fog következni. A neoliberális doktrína, miszerint a piac majd megold mindent, és a hitelekből fogyasztás a végletekig fokozható, megbukott. Amikor azt látjuk, hogy állami pénzen mentenek meg bankokat; amikor azt látjuk, hogy közpénzből csinálnak hatalmas gazdaságélénkítő programokat; amikor azt látjuk, hogy az állam felügyelő szerepe egyre növekszik a pénzpiacokon, akkor világossá válik, hogy a kicsi és gyenge állam koncepciója a teljes romlásba visz. Paradigmaváltás történt a világban, mégis úgy látszik, hogy nem tanultunk semmit a korábban elkövetett hibákból. Mindenki, akinek van pénze (nekünk nincsen) mesterségesen próbál keresletet generálni. A legjobb példa a roncsautó-kedvezménynek nevezett program, miszerint kedvezményesen lehet autót vásárolni. Ettől várják, hogy az embereknek újra megjöjjön a kedve egy új kocsihoz. Mindeközben pedig teljesen nyilvánvaló, hogy az autóipar jelentősen túlméretezett, egy csomó felesleges kapacitás van benne. Bebizonyosodott, hogy az eddigi magas kereslet csak a hiteleknek volt köszönhető. Az új kocsira már akkor sem volt meg a fedezet, és most sincs. Hovatovább itt cégek fognak bukni, gyárakat fognak bezárni, több tízezer dolgozót fognak elküldeni. Egy darabig lehet pénzt pumpálni a gazdaságba, hogy megpróbáljuk fenntartani azt, ami eddig volt. Pedig el kellene fogadni a valóságot: nincs rá ekkora igény, le kell építeni a kapacitásokat. Akinek buknia kell, az bukjon. Tisztuljon meg a piac, igazodjon a valós kereslethez. Hasonló a helyzet a bankok terén. Érzésem szerint hatalmas hiba volt megmenteni őket, pusztán azért, hogy minden eddiginél magasabb prémiumokat akasszanak le a vezetők. Hulljon csak el a férgese. Nem sajnáljuk őket.
Nem tudni, a hatalmas visszaesés után merre indul el a világgazdaság. Útkeresés zajlik, senki sem tudja, hogyan tovább. Az biztos, hogy a régi rendszer nem folytatható. Bár mint fentebb írtam, vannak rá kísérletek, hogy fenntartsuk, ami eddig volt, de ha elfogy a pénz, akkor akinek kell, az bukni fog. Mindeközben a világ teljesen megváltozott a neoliberális doktrína végső győzelme, 1989 óta. Oroszország újra erőre kapott, az energiafegyverrel sakkban tartja Európát, és a korábban leírt ország külpolitikáját megint nyílt hatalmi törekvések vezérlik. Az Amerikai Egyesült Államok nagyon nehéz helyzetben van, a nemrég még ünnepelt Obamáról hamar bebizonyosodhat, hogy amennyire jó szónok, annyira csapnivaló elnök. Az USA gazdasága romokban, a hadserege egy vesztésre ítélt háborúban harcol Afganisztánban, miközben Irán és Észak-Korea atomfenyegetése egyre nő. Ami még ennél is aggasztóbb, az Kína felemelkedése, ugyanis a hatalmas dél-kelet ázsiai ország nyíltan a vezető gazdasági-politikai szerepre tör, és mindene meg is van ehhez. Dél-Amerikában baloldali fordulat történt, sorra alakulnak meg a baloldali kormányok Panamától délre. Mindeközben az Európai Unió sosem látott válságban van, a lisszaboni szerződést máig nem fogadták el a tagországok, ami alapjaiban veszélyezteti az unió működését…
Felvetődik a kérdés: hol van Magyarország helye ebben az új világban? Orbán Viktor a Magyar Nemzetben megjelent írásában egy jobboldali korszakot vizionál Európában, és hazánk is e trendet követné. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy minden úgy fog történni, ahogy Orbán megálmodta. Csak akkor beszélhetünk ilyen dolgokról, ha már megtörténtek. Ha már mind történelem. Egy dolog biztos: a jövendő kormányainak sokkal nagyobb gondokkal és kihívásokkal kell szembenézniük, mint az eddigieknek. A magyar baloldal totális kudarca az, hogy egy világgazdaságilag sikeres korszakban, a legnagyobb konjunktúra idején, amikor mindenhol 7-8%-kal nőtt a gazdaság, nálunk alig érte el a 3-4%-ot. A legutóbbi időkben pedig – és ez még a válság előtt volt! – 1-2%-ról szóltak a hírek. Történelmi bűn, hogy nem használtuk ki ezt az időszakot arra, hogy gyarapodjunk, fejlődjünk, sőt, Európa sereghajtójává, lesajnált rossz tanulóvá váltunk. Elmaradtak a valódi reformok, ennek következtében pedig a későbbi kormányokra hárul az a feladat, hogy újjáépítsék Magyarországot.
A következő időszak nagyon nehéz lesz. Nagyon úgy tűnik, hogy a világgazdaság legjobb esetben is jó darabig stagnálni fog, nem lesz számottevő gazdasági növekedés. Nem adatik meg majd az a luxus, hogy számolatlanul dől a külföldi tőke az országba és hitelekből sem nagyon lehet majd fogyasztani. Emellett fel kell készülni a klímaváltozásra is, ami újfent átrajzolhatja a világ térképeit. Ha előlép a globális vízhiány, akkor honnan szereznek majd vizet a különböző államok kormányai? Vagy vesznek, vagy elvesznek. Onnan, ahol van. Márpedig nekünk nagyon sok van, feltéve, ha el nem adjuk addig…
Akárhogy is lesz, a következő kormánynak ebben a nehéz helyzetben nyilvánvalóan fel kell mutatni majd a felelősök fejét, és Orbán Viktor biztos meg fog próbálkozni ezzel. A gazdaságon túl Orbán más frontokat is fog nyitni, megpróbálkozik majd például a kettős állampolgársággal, ami, ha a Jobbikkal együtt átlépik a kétharmadot, kézzelfogható valósággá válik. Orbán ambíciója nem kevesebb, mint végre konszolidálni, fenntartható fejlődési pályára állítani, rendszerré szervezni az új Magyarországot. A történelemkönyvekben pedig a legtöbb bekezdés annak jut majd Gyurcsány és Orbán közül, aki végre konszolidálja, vagy éppen a sír szélére viszi Magyarországot.
A jövő elkezdődött?
Persze nehéz megjósolni a 2010-es választások eredményeit. Sok múlik például a kampányon, illetve azon, ki mennyire tudja feltenni a saját kérdéseit. Az is világos, hogy ha a Fidesz listán 50% közelébe kerül, akkor az egyéni kerületekből pont eleget tud besöpörni ahhoz, hogy kényelmes többséggel kormányozhasson. Egyben viszont biztosak lehetünk: minden idők legdurvább kampányára kell számítani, a szociknak minden voks számít, a túlélésükért küzdenek és ezért mindenre hajlandóak. Ki tudja, lehet egyik nap felgyújtják az MSZP-székházat, vagy lelövik egy tetőről Hiller Istvánt, és akkor el lehet mondani, hogy ők majd megvédik az országot a terrorizmustól. Lehet, hogy kirobbantják a cigányok és a magyarok között a polgárháborút (ennek már jelei is vannak), és majd sírós hangon belemondják a kamerába, hogy a társadalmi békének (sic!) ők a zálogai, ezért sajnos maradniuk kell még, elmarad a választás. Ficsor Ádám maga árulta el, hogy az ellenfelet „a gyűlölet napszámosaiként” fogják beállítani.
Tényleg, hova tűnt Gyurcsány Ferenc? Gyurcsány szépen meghúzódva a Táncsics Alapítvány vezetőjeként a baloldal meghatározó figurája maradt, és az emberei (Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Ujhelyi István) továbbra is vezető pozíciókban vannak. Gyurcsánnyal tehát továbbra is számolni kell. Ahogy Szili Katalinnal is. Az ő ambíciójáról ötletünk sincsen, bár ha engem kérdeznek, az ő miniszterelnök-jelöltségével lehetne a legtöbb szavazót szerezni, még ha ez számára Pécs után egyfajta második öngyilkosság lenne. Egyszerűen nem látni olyan karizmatikus figurát a baloldalon, aki alkalmas lenne a posztra. Persze még az is könnyen előfordulhat, hogy a válságra hivatkozva Bajnai folytatná a munkát. Az is nagyon érdekes volt, amint Szigetvári Viktor belépett az MSZP-be és kijelentette, hogy a pártnak egyfajta centrista, polgári baloldali alternatívát kellene megjelenítenie, továbbá azt is fejtegette, hogy a párt olyan vezetőket cipel magával, akik már „öt-tíz éve is hősi halottai voltak az MSZP-nek, teljesítményük pedig nincsen”. Hát, azt hiszem, ehhez még Szekereséknek is lesz egy-két szava.
Nagy kérdés, hogy ez a várható negatív kampány és a polgárháborús állapotok szítása mire lesz elég, mikor nagyon úgy tűnik, a válságot követő megszorító intézkedések jelentős része még csak az ősszel, illetve a télen ér el a magyar háztartásokhoz. A törlesztőrészletek továbbra sem csökkenek, a munkanélküliséget 11%-osra taksálják, a hitelezés továbbra is be van fagyva, a gazdaság teljesítménye továbbra is csökken. Érzésem szerint ebben a helyzetben aligha változtathatja meg jelentősen az erőviszonyokat egy durva lejárató kampány. Főleg azért gondolom így, mert az EP-kampányban is próbálkoztak hasonlóval a szocialisták, és láthatóan nem sok haszna lett.
Persze sosem lehet tudni, mit hoz a jövő, ne is igyunk előre a medve bőrére, de a választások valódi tétje szerintem az, hogy a tágabb értelemben vett baloldal (MSZP és az MDF) el tudja-e érni az egyharmadot. Vagy másképp teszem fel a kérdést: képes lesz-e a Fidesz egyedül kormánytöbbséget szerezni? A Jobbik-kérdés elbagatellizálása (miszerint a szocik és a jobbikosok versengjenek csak a második helyért) megítélésem szerint egyrészt indokolatlan nagyképűségre vall, másrészt nagyon ostoba dolog. Jobb lenne, ha megfogadnák Orbán Viktor EP-választások utáni beszédében elhangzottakat, miszerint a győzelmet is megfelelő alázattal kell kezelni.
Én mindenesetre őszintén remélem, hogy a következő kormányt a Fidesz fogja adni és azt hiszem, politikai szimpátiától függetlenül az az érdekünk, hogy a Fidesz sikeres is legyen. Orbán Viktor történelmi lehetőség előtt áll, hiszen most végre jó esély van arra, hogy elkezdődjön egy olyan kurzus, amelyben kemény munkával, reformok tömkelegével Európa lesajnált rossz tanulóját újra az élvonalba emelhetjük. Jó mulatság, férfimunka lesz.
Ajánlott olvasmány:
Interjú Tölgyessy Péterrel II.
