Meghalt Michael Jackson. Szívelégtelenségben hunyt el, de állítólag majdnem minden testrésze rosszul vagy egyáltalán nem működött már, egyesek szerint összeomlott a keringése. Persze, keringtek arról hírek, hogy nincs túl jó passzban, de egyrészt ezt eddig is tudtuk róla, másrészt ennek senki nem tulajdonított semmilyen lehetőséget, ugyanis Jacko épp most akart visszatérni egy világ körüli turnéval. A jegyek már mind elfogytak, júliusban kezdődött volna a koncertezés a londoni O2 Arénában. Hát, abból maximum hasonmásverseny lesz, mint nálunk falunapon a sörsátorban, más nem hiszem...
Amennyire zseniális, pofátlanul tehetséges énekes, zenész és táncos volt, legalább annyira szar üzletember (pedig megvette a Beatles jogait is). Hiába volt egy soha meg nem ismételhető, utánozhatatlan, ikonikus figurája a popzenének, hiába uralta slágereivel az egész nyolcvanas éveket, az utóbbi jó tíz évben már csak a botrányairól, egészségi és anyagi problémáiról lehetett hallani a TV-kben, nem az újabb nagylemezéről. Annak ellenére, hogy eljótékonykodta fél vagyonát, volt mit a tejbe aprítania, gondoljunk csak arra, hogy a Jóisten tudja, hány plasztikai műtétje volt. A cége azonban csődbe ment, ezért is vállalta be ezt az újabb koncertsorozatot.
Túl jóhiszemű, naív ember volt, és alighanem sokszor nem kis összegekkel húzták le a belőle élősködő orvosok, plasztikai sebészek, ápolók és egyéb csicskák. A nagy bevétel reményében a menedzsment egyre több és több koncertet vállalt be, pedig nyilvánvaló volt, hogy Jacko még egyet sem tudna böcsülettel végignyomni. Ezért kapta a fájdalomcsillapítókat orrba-szájba, biztos hogy a gyógyszer-túladagolás miatt állt le a szíve, emiatt szerintem egyértelműen az orvosa volt a hibás.
Michael Jackson afféle csodagyerekként indult, az apja által menedzselt Jackson Five formációban parádézott a testvéreivel. Ezzel ment el a komplett gyerekkora, sokak szerint ez magyarázza a beteges vonzódását a gyerekekhez, valamint a saját bejáratú meseparkját, a Neverlandet. Persze az sem kizárt, hogy alapból degenerált volt kicsit, de hát ez hozzátartozott az imidzséhez. Mert felnőttként hatalmas szólókarriert csinált, talán ő volt az utolsó igazán nagy, korszakos ikonja a popzenének. És ha már itt tartunk, akkor leírom azt is, hogy szerintem eljutottunk odáig, hogy lassan már nincs új a Nap alatt, és ha van is, az már sosem lesz annyira népszerű, mint mondjuk a rock'n'roll volt a Beatles idején.
Előre leszögezem, nem értek a zenéhez, de én úgy látom, hogy manapság a zeneipar tonnaszám gyártja magának az új sztárokat és az új slágereket. Nem vagyok naív, ez régen is ugyanígy ment, csak nem ekkora léptékben, és akkor még tényleg jó zenék születtek. Mint látunk ma? Tele van a padlás a tehetségkutató-showkkal, amelyek futószalagon gyártják az új celebeket, de ők sosem lesznek igazi sztárok, csak amolyan megtalált kis sztárocskák, akikkel majd lehet reggeli műsorokban beszélgetni, meg bent lesznek kétszer a Fókuszban, oszt jónapot. Az az általános tapasztalat, hogy aki alulról indul, aki alulról építkezve jut fel a csúcsra, az sokkal nagyobb sikert fog elérni, és nem utolsósorban jobb zenét fog csinálni. Hogy miért? Mert meg kell küzdenie a sikerért, és ezalatt rengeteg jó számot fog írni, amit később majd klasszikus nóták lesznek, és arra fognak tombolni legjobban a rajongók. Nem kell a hiszti: mindig ez van, mindenki kiöregedik, mindenki kiég, mindenki kifárad, csak az a különbség zenész és zenész között, hogy vannak olyanok, akik sosem hagyják abba. Ez néha jó, néha rossz, de például szerintem senkit sem zavart az Omega koncertje az idei EFOTT-on. Ők egy másik, egy sokkal jobb korszak sztárjai voltak.
Ez is fontos tényező. Ma már mindenkiből lehet sztár, elég elmennie egy tehetségkutató-showba, vagy mondjuk felrakni a számát a netre. Mindenki előtt ott a lehetőség. Régebben azért csak az igazán szerencsések és tehetségesek alapíthattak zenekart, vagy kezdhettek szólókarrierbe. A zeneipar is sokkal kisebb volt, kevesebb volt a zenefogyasztó, és az egészet körüllengő média sem igényelt ennyi celebet. Most nem megyek bele, mi volt a helyzet a '30-as, '40-es, '50-es, '60-as, '70-es, '80-as, '90-es években, de azt tudom, mi van most. Lófasz.
A metál, mint műfaj, szinte teljesen kifulladt. Vannak persze progresszív, modern cuccok, de azok hallgathatatlanok; a régi, klasszikus alműfajokban (heavy metal, hardcore, hardrock) nem sok újdonságot lehet találni. A pop mára szerintem annyira igénytelenné vált, annyira nyálas és sablonos, hogy pár kivétellel semmi jó zenét nem lehet ott találni. A rap is haldoklik, de mondjuk azt pont leszarom, a hip-hopnak sincs túl nagy divatja mostanság (nem úgy, mint a '90-es évek elején), a drum'n'bass viszont nagyon megy továbbra is, csak hát az inkább aláfestő zenének jó, mint hallgatni. A disco illetve dance műfajban egyik hozzáértő cimborám szerint most a mély dominál, a basszuson van a lényeg, a ritmus mindent visz. És vannak azért itt is nagy zenék, amiket még hallgatni is lehet. Mi maradt ki? A punk? Höhö. 16 éves korig lehet csak punkzenét hallgatni, aki annál tovább képes őszintén élvezni, az menthetetlen tróger.
És ilyenkor hal meg Michael Jackson. Mit tudnék erre mondani? Just beat it.
Külön felhívnám a figyelmet a videóban szereplő nem egy aranyosan síró jócsajra.
