Marekblog

Marekblog

Egy Barca mind felett II.

2009. május 29. - Alt Gr

Külön bejegyzést köllöttem szentelni annak, hogy qrva jó volt ez a BL-döntő. Egy valami hiányzott csak belőle: a dráma, ami tavaly megvolt. Nem láttunk hatalmas örömtáncokat, nem voltak sírós arcok: C Ronaldo is csak a fejét rázta - tavaly még elríta magát, amikor kihagyta a tizenegyest -, Rio Ferdinand leült a gyepre is azon mélázott, hogy a picsába tudták ezt így elbaszni. A címvédés sem sikerült Fergusonnak, pedig a skót mester megérdemelte volna, hogy az első BL-címévédés is az ő nevéhez és a Manchesterhez kapcsolódjon. Guardioláék másképp gondolták.

Nahát igen, Guardiola. Első Barcás évében megnyert mindent, amit meg lehetett. És igaza van akkor, hogy van még hova javulni. De még mennyire, hogy van. Ez még nem minden idők legjobb Barcája, pláne nem minden idők legjobb csapata. Hogy legendákká váljanak, még legalább kétszer zsinórban meg kellene nyerni a BL-t, még két évig legalább uralniuk kellene az európai futballt, mindenkit lealázva, továbbra is gyönyörű, kreatív, offenzív játékkal. Ehhez még taktika sem kell, márpedig az nem árt. A Chelsea ellen volt látható, nincs más taktika, mint menni előre, oszt gólt lőni. Nem arról volt szó, hogy nem ajdák fel a játékukat: nincsen más játékuk. Ez egyrészt szegénységi bizonyítvány, másrészt dicséretes, hogy úgy játszák a focit, ahogy az eredetileg ki lett találva: gólra.

Sokan nem hitték volna, hogy ezzel a taktikával mennek is valamire a Manchester ellen. Én sem hittem, MU-győzelemre fogadtam volna a meccs előtt. Persze bíztam egy szoros, jó, fordulatos, drámai mérkőzésben, de hát nem ez lett belőle. Most már tudom, hogy ez nem is lehetett volna másképp. Szinte sorsszerű volt, hogy a BL-t idén a Barcelonának kellett nyernie. Így is történt.

Hogy mi lesz jövőre, azt nem tudom. A motiváltsággal nem lehet gond a Barcánál, hiszen most ők vannak győzelmi kényszerben, hogy megvédjék a címüket, történelmet írva ezzel. Van hova emelni a tétet: 100%-os teljesítménnyel megnyert bajnokság, 0 elveszített mérkőzés, 0 döntetlen, csak győzelem. A BL-ben is mindenkit oda-vissza meg kell verni, de úgy, hogy ne legyen kérdés, kik a legjobbak. Ha én lennék Guardiola, ezeket a célokat, vagy ehhez nagyon hasonlókat tűznék ki. Mert tudom, hogy nincs olyan, hogy egy csapat nem hibázik. Még a legjobbakkal is előfordul. Di Stefano Real Madridjával, Cruyff Ajaxával és van Basten Milanjával is megesett, hogy homokszem csúszott a gépezetbe.

Azt hiszem, most már leírtam mindent, ami eszembe jutott. Talán még annyit, hogy a focinak pont olyan csapatokra van szüksége, mint a Barcelona. Akik szarnak bele az egészbe, csak játszanak, lövik a gólokat és nyernek. Sokat és sokáig. És akkor talán nem lesz még egy olyan meccs, mint az idei Chelsea-Barca elődöntő. Mert azt felejtsük el, de kurva gyorsan.

A bejegyzés trackback címe:

https://martons.blog.hu/api/trackback/id/tr561150467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása