Ismét egy újságba írt cikkem teljes verziója következik...
„Itt a húsvét, itt a nyúl, Újpest-Fradi három-null!” Gondoltam egy némileg könnyed felütéssel (konkrétan szurkolói rigmussal) indítom a húsvétről szóló cikkemet, ugyanis szerkesztőm kérésére ez most nem egy szokványos, Wikipedia-társszerzővel rittyentett húsvéti írás lesz (nem a fenét nem! :P), hanem ezúttal talán valami újdonságot is tudunk mondani nektek. Úgyhogy csapjunk is a húrok közé, nézzük, mi fán terem ez a dolog, illetve ahogy öreganyám szokta mondani: eszik-e vagy isszák?
A mai formájában általunk ismert Húsvét (itt most szigorúan nagybetűvel) keresztény találmány, egy vallási ünnep, amelyet keresztény kultúrkörben minden év tavaszán meg szoktak ülni a hívők. A Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és egyben bűneink megváltásának ünnepe a keresztényeknél, de már jóval a kereszténység megjelenése előtt is ünnepelték mindenféle népek (általában a tavaszi napéjegyenlőség idején), ahol ez a nap a tavaszhoz kapcsolódó újjászületés és úgy általában az élet ünnepe volt. A dolog eredetéhez még annyit, hogy a pogány szokásokkal ellentétben szervezett formában először a zsidók tartották meg a húsvétot, náluk ez az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe (és egyben aratóünnep) volt. (A zsidóknál már március végétől lehetett aratni, az aratás végét pedig hét héttel később a pünkösdi ünnep őrizte). Jézus pöttyet rákontrázott a dologra a sokkal menőbb feltámadással, de hát hiába van... Nos, de ezeket úgyis mindenki kívülről fújja, úgyhogy térjünk át valami izgalmasabbra.
Már eddig is láthattuk, hogy a húsvét, és úgy általában a ma ismert ünnepeink létrejöttének folyamatát a szappanoperákban megszokott szerelmi gráfokat megszégyenítő komplexitás jellemezte (egyébként nagyon tanulságos ezek eredetét megismerni), de a java, az igazi keverés még csak most jön, ugyanis eddig nyuszikról meg tojásról keveset beszéltünk, pedig hát ezek megmagyarázását nehezen spórolhatjuk meg egy húsvétról szóló cikkben. Aratóünnepből, feltámadásból és hasonlókból hogyan vezethető le a nyúl és a tojás? Nos, a pogány germán ünnepekig kell visszanyúlnunk, ugyanis Európában a zsidó-keresztény szokások pogány – főként germán eredetű – rítusokkal keveredtek, így alakulhatott ki az általunk is ismert húsvét mai képe. A német Ostern és az angol Easter kifejezés egy Ostara nevű germán istennőre vezethető vissza, aki a mitológia szerint a tavasz és a termékenység istene volt, ünnepét a tavaszi napéjegyenlőségkor tartották. Ostara kultuszához kapcsolódnak a tojások is, hiszen az ünnep idején a germánok egymásnak tojást adtak és megették, más források szerint elásták azokat. Talán - de nem bizonyosan – termékenységi rítusra vezethető vissza a nyúl, a nyuszi szerepe is húsvétkor: aligha szorul magyarázatra a szapora nyúl és a termékenységi kultuszok kapcsolata… :)
Innen már csak egy lépés volt, hogy napjainkra ez az ünnep is az üzletről szóljon, és hát ismerjük a csokinyuszik és csokitojások áradatát, a húsvéti ajándékozást (!) és az ilyenkor fellendülő sonka- ill. kalácsbizniszt… Ugyanakkor meglepetésre Amerikában közel sem lett a karácsonyhoz hasonló „ünnep” a húsvét, sőt, a tojásfestésen és nyuszikon túl nincs nagy jelentősége a dolognak. Mivel a húsvéthétfő nem munkaszüneti nap, rokonlátogatás vagy egy hosszabb családi kirándulás sem fér bele az időbe - így hát ilyen értelemben nincs is az az ünnepi hangulat, amilyen Magyarországon. Bezzeg nálunk! Én emlékszem, mikor gyerek voltam, húsvétkor mindig volt meglepetés, anyámék elrejtették az udvaron az ajándékot, öcsémmel mindig mentünk megkeresni… Öregapámnál meg voltak nyulak, aztán a szalmába voltak elrejtve a csokik meg egyebek… Kurva jó gyerekkorom volt!
A magyaroknál a húsvéthoz szervesen kapcsolódik a locsolás hagyománya, ami – mint tudjuk – hungarikum, ilyen formában sehol máshol nem maradt fenn ez a szokás. A húsvéthétfői locsolás az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A víz tisztító ereje a kereszteléshez kapcsolódik, vagyis itt is összekapcsolódik a pogány és a keresztény hitvilág. A locsolókultúrához a saját élményeim alapjában pedig annyit tudok hozzáfűzni, hogy megfigyeléseim szerint az ifjúság locsolási motivációi a korral együtt változnak. Kezdetben épp elég hajtóerő, hogy apuci elkísér mindenhova és adnak csokit locsolás után, aztán már nem kell noszogatni, mész magadtól is, és tartod a markod a 200-asért (sosem felejtem el, egymással versenyeztünk, ki kalapozott össze több lóvét! :D), aztán mire legénykorba serdülsz, már a locsolás is csak a féktelen szeszülésről szól. :) Én úgy gondolom, hogy eme régi szokás csak ezen ösztönzők miatt maradhatott fent a mai napig, de hatalmas élmény turnézni a lányismerősöknél, kiönteni őket kegyetlenül, aztán elpattintani a kínált alkoholos italokat mind egy szálig… Nagyon jó móka, ajánlom mindenkinek.
Nos, még írnék más népek szokásairól is, a helyem viszont elfogyott, úgyhogy az okoskodást ezzel be is rekesztem. Jó nyuszit mindenkinek!
Ui.: Az első mondat természetesen nem csapatpreferenciára utal, a rigmusba bármelyik NB I-es csapat behelyettesíthető, amire kijön a rím, és ezt szem előtt tartva az eredmény is hasonlóan moddolható.
