Lassan már két nap telt el a tragédia óta. Ma mindenki elment iskolába, dolgozni, az MKB Veszprém játékosai is vállalták a hétvégi BL-meccset a spanyol Leon ellen. Az élet megy tovább. Vagy mégsem?
Marian Cozma halála fordulópont. Ne fukarkodjunk a nagy szavakkal: új időszámítás kezdődik, már semmi sem lehet olyan, mint ezelőtt, egy sor tabu megdőlt. Most már mindenki láthatja, tudhatja, tapasztalhatja, hogy igenis van, létezik, velünk él a cigánybűnözés. De nem csak a romák kaptak vérszemet a liberális jogvédők és Gusztos Péterék hihetetlenül tenyérbemászó antirasszista kijelentései miatt, a magyarok is egyre jobban elszemtelenednek: szinte mindennapossá válnak a bankrablások. Ha nem bankot, akkor takarékszövetkezetet, postát, benzinkutat rámolnak ki. Hol van itt a rend? Beszélhetünk még közbiztonságról egy olyan országban, ahol a rendőrök és még egy hírhedt maffiózó is fél a cigányok bosszújától?
Enyingen mindenki tudja, hogy egy 100-150 főnyi csoport (aztán lehetnek romák vagy magyarok, tökmindegy) rettegésben tartja a környéket: egyedülállókat, időseket terrorizálnak, védelmi pénzt szednek, prostikat futtatnak, uzsorakamatra adnak hitelt. Röviden és tömören: piti maffiózók, akiknek a tevékenysége felett mindenki szemet húny, a rend éber őreit is beleértve. Nem mernek belenyúlni a darázsfészekbe. Kérdem én, akkor mire tartjuk őket? Hmm? Nem azért hogy számolják fel ezt a bűnbandát? És még hány ilyen hely lehet az országban, amit nem kapott fel a média?
A rendőrök nyilván senkit sem engednek, hogy önbíráskodjon. Sajnos kacsa az a hír is, hogy Sesum faterja magánhadsereggel jön bosszút állni a fiáért. Pedig az kéne a fattyaknak, jól szétcsapni köztük. Ha már a magyar rendőrség képtelen bekasznizni őket, akkor a szomszédok igazán megtehetnék ezt a szívességet...
Persze ha nem egy ismert és megbecsült sportolóval történik mindez, akkor ez a tragédia is elveszik a hírzuhatagban. Pedig hány és hány magyar család gyászolja hasonló okok miatt a hozzátartózóját... Az ő történetüket nem ismeri senki. Nekik csak a gyász és a keserűség maradt...
